Újabb viszgálatok a Toller-balesetben

Újra szakértők vizsgálták Toller László balesetének helyszínét április első napjaiban. Ezt a vádlott védője kérte. A szakemberek földmérők segítségével próbálták megállapítani a szakaszon található bukkanó beláthatóságát.

A Toller-ügyben február 14-én volt az első tárgyalás a szekszárdi bíróságon. Akkor a vádlott ügyvédje új műszaki és orvos-szakértői véleményt kért, mert több helyen pontatlannak tartotta azt. A meghallgatáson elhangzott, hogy sem Toller László, sem a sofőr biztonsági öve nem volt bekötve, az ide-oda csapódó testek pedig jelentősen befolyásolták a felboruló autó mozgását. A szakvélemény szerint ha az autóban ülők használták volna az öveket, kisebb sérülésekkel úszták volna meg a balesetet, és az autó is hamarabb megállhatott volna.

A szakvéleményből az is kiderült, hogy Tollerék autója akár 130 kilométer/órás sebességgel haladhatott, mielőtt az útpadkára sodródott. Az új szakvélemény elkészítése mellett a vádlott ügyvédje az útszakasz újboli vizsgálatát is indítványozta. A törvény szerint ezek elkészítésére és kiértékelésére 30 nap van, a tárgyalás csak ezután folytatódhat.

A Szekszárdi Városi Bíróság legkorábban tavasz végén, nyár elején folytathatja a tárgyalássorozatot.

Toller László és sofőrje 2006. június 19-én szenvedett súlyos balesetet Tamási és Dombóvár között a 61-es úton. A vizsgálatok szerint a balesetet egy Mercedes sofőrje okozta, aki úgy kezdett egy teherautó előzésébe, hogy a manővert nem tudta befejezni. A polgármester szemből érkező autója megpróbálta az ütközést elkerülni, lehúzódott az útpadkára, amely megdobta a kocsit és az árokba csapódott.

A polgármestert és sofőrjét mentőhelikopterrel szállították Pécsre. A gépkocsivezetőt a Traumatológiai Klinika intenzív osztályán ápolták, de életét nem tudták megmenteni, július 7-én belehalt sérüléseibe. Toller László a baleset óta kómában van.