Újabb útfelújítás és burkolatjavítás kezdődik pénteken

Három helyen javítják az útburkolatot pénteken Budapesten, emellett Csepelen megkezdik az Erdőalja utca felújítását.

A csepeli Erdőalja utcát a Völgy és a Szent István utca között újítják fel. Először elbontják a régi szegélyeket, lemarják a régi útburkolatot, járdát építenek, majd jövő hétfőn aszfaltoznak. A felújítás közben a forgalmat fenntartják, de az erre haladók sávszűkületre és szakaszos félpályás lezárásra számíthatnak. Az érintett szakaszon 30 kilométer per órás sebességkorlátozás és parkolási tilalom lép ideiglenesen életbe – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályának közleményében.

Közben az útburkoltatot is javítják három helyen. Az időjárástól függően reggel fél héttől délután három óráig a XII. kerületi Alsó Svábhegyi úton és a XVIII. kerületi Gyömrői úton dolgoznak majd a munkások, este tíz órától reggel hatig pedig a XI. kerületi Hamzsabéki úton. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszoknál.








hirdet�s