Újabb törvényt dobott vissza az államfő

A köztársasági elnök nem írta alá a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt. Sólyom László a jogszabályt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek – áll a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdai közleményében.

A köztársasági elnök álláspontja szerint az Országgyűlés joga eldönteni, hogy a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorítása érdekében szükség van-e külön törvényre. Ugyanakkor az államfő a meghozott törvénnyel nem ért egyet, mert az előkészítetlen, átgondolatlan, szövege jogi ellentmondásokkal terhelt, kitűzött céljai elérésére pedig nagy valószínűséggel alkalmatlan. Sólyom László levelében külön felhívta a figyelmet arra, hogy bár a törvény leginkább a magyarországi élelmiszer-beszállítókat kívánná védeni, hatása mégis az lehet, hogy a kereskedők a magyar helyett külföldi forrásból szerzik be az élelmiszereket. A törvényt az Országgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülésén – június 29-én – ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el.

Sólyom László kedden a társasházi törvény módosítását tartalmazó jogszabályt küldte vissza megfontolásra az Országgyűlésnek. A visszaküldött törvény alapján a jövőben az ügyészek gyakoroltak volna törvényességi felügyeletet a társasházak felett.








hirdet�s