Újabb nagyágyú a Lovardában

Charlie
Charlie
Debrecen – A tavaszi koncertműsor folytatásában, május elején hazánk egyik legismertebb énekese, Horváth Charlie lép fel a Lovardában.

A múlt hét elején a magyar zenei élet egyik élő legendájával, az évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő Illés és Fonográf zenekarok egykori tagjával, Bródy Jánossal találkozhattunk a Lovardában, s már nem kell sokat várni arra, hogy az Olympia, a Generál és a Tátrai Band zenekarok énekese, Charlie látogasson Debrecenbe.
Május 4-én, pénteken este 21 órától Horváth Charlie legfrissebb koncertműsorát hozza el Debrecenbe, ami azért is lesz igen aktuális, mert tavaly ősszel, hosszú idő után megjelent Charlie legújabb szólólemeze, a Másképp ugyanúgy, amelynek még nem volt debreceni lemezbemutató koncertje.

Debrecen kiemelt koncerthelyszín Horváth Charlie koncertkörútján, mégpedig azért, mert az elmúlt időszakban a debreceni Abrakazabra zenekarral lépett fel rengeteg színpadon, ráadásul a legújabb Charlie-lemezen az Abrakazabra zenekar basszusgitárosa, Varga Antal is közreműködött.

Az új dalokat Charlie korai szólóanyagainak frissességéhez hasonlították a kritikusok, s ez a koncertek hangulatán is érezhető, amelyet május 4-én, pénteken este 21 órától a Lovardában élőben is megtapasztalhatunk.

Jegyeket az ismert helyszíneken, a Napló-székházban (Napló-előfizetők kedvezményesen), a Mezonban, a Pont Irodában, a Lovarda Sörözőben és a Tourinformban válthatnak az érdeklődők.

Sz. L.