Újabb gyanúsítottak a pénzszállító-támadásban

Már négy gyanúsítottja van a hétfő esti brutális pénzszállító támadásnak. Két fiatal férfit már elfogott a rendőrség, két ember ellen pedig országos körözést és elfogató parancsot adtak ki. A gyanúsítottak között van az életben maradt biztonsági őr is. A szökésben lévő támadók fegyverrel rendelkeznek, ezért a rendőrség arra kér mindenkit, hogy ne próbálkozzanak elfogásukkal – közölte a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján. Két férfit már elkaptak a rendőrök, két embert pedig továbbra sem találnak. A szökésben lévők mindketten miskolciak, egyikük a 18 éves. A másik körözött férfi korábban 2 évig volt rendőr, majd közös megegyezéssel leszerelt az állományból. A rendőrség szerda délutáni tájékoztatóján újabb részletek derültek ki a támadással kapcsolatban. Ezek szerint az autó sofőrje már hetek óta kapcsolatban állt az egyik gyanúsítottal, aki rávette arra, hogy csalja le az útról kollégáját és így támadják meg a pénzszállítót. A rablás helyszínét és idejét már előre megtervezték. “Az őr, aki a gépkocsit vezette és túlélte a támadást, befordult azzal, hogy WC-re kell mennie. Befordulást követően kiszállt és leütötték” – mondta Kökényesi Antal, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány. Ez azonban csak színjáték volt, a sofőr nem szenvedett komolyabb sérülést, megkötözték és egy autóba rejtették. Az elvett fegyverrel pedig arra kényszerítették a kísérőt, hogy adja át a kocsi teljes pénzszállítmányát. A kísérőt ezután a rablók brutálisan megölték. A gyilkosság után több mint száz rendőr kereste a bizonyítékokat, eredménytelenül. “A bizonyítékokat úgy próbálták meg eltüntetni, hogy az odavitt benzinnel felgyújtották, beleértve a pénzeszsákokat is” – tette hozzá a rendőrkapitány. Ezután egy újabb gyanúsított segítségével, aki folyamatosan figyelte a támadás utáni rendőri mozgásokat, menekülni kezdtek. A négy férfi szinte egész Borsod megyét bejárta, majd egy számukra megfelelő pillanatban kidobták a megkötözött őrt.

Információink szerint a pénzszállító cég autója benzinkutak és pénzintézetek aznapi bevételét vitte hétfő éjjel Nyíregyházáról Miskolc irányába, amikor rátámadtak a kocsira. Azt azonban még nem tudni, hogy a raktérből – amely csak részben volt páncélozott – mennyi pénzt vittek el.

A pénzszállító cég egyelőre nem nyilatkozik. A vállalat budapesti telephelyén viszont fekete zászlóval emlékeztek a brutálisan megölt kollégájukra.








hirdet�s