Újabb, EU-konform játszóteret adtak át Zuglóban

Átadták a Micimackó játszóteret hétfőn Budapest XIV. kerületében, a Zsivora parkban. Csaknem kétezer négyzetméteren gyepesítettek, több mint 60 cserjét és tucatnyi fát ültettek, és kerti székeket és biciklitárolót is tettek a parkba. Ez már a harmadik olyan játszótér, amelyet idén újítottak fel Zuglóban, és a tervek szerint év végéig további kettőt tesznek még rendbe – olvasható a Zuglói Polgármesteri Hivatal közleményében. Eddig 105 millió forintot költött erre a célra az önkormányzat.

42 millió 600 ezer forintból alakították EU-konformmá a Zsivora parki játszóteret Zuglóban. A gyerekek nevezték el a Micimackóról. Ez már a harmadik, amelyet idén tettek rendbe a XIV. kerületben. Csaknem 105 millió forintot költött rájuk összesen az önkormányzat, és a tervek szerint idén még két játszóteret újítanak fel Zuglóban.

A játszótér-felújítás is része annak a csaknem 2 milliárd forintos kerületfejlesztésnek, amelyet Zugló idén köztereire fordít – olvasható a közleményben.








hirdet�s