Újabb árvízvédelmi fővédvonal készült el a Tiszán

Átadták csütörtökön a Tiszaroff és Tiszabő közötti árvízvédelmi fővédvonalat. Több mint 10 kilométer hosszú, 1 milliárd 158 millió forintból építették meg. Az új szakasz a most épülő tiszaroffi, illetve cigánd-tiszakarádi tározókkal együtt 20-25 centiméterrel csökkentheti a Tiszán levonuló árvizet, ami elég lenne ahhoz, hogy megvédje az itt élőket az 1998-ashoz és a 2001-eshez hasonló áradásoktól.

A fővédvonalat Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át csütörtökön. Az új gátszakasz egyben a tiszaroffi tározó nyugati töltéseként szolgál majd, amelynek munkálatai félidőnél tartanak. Az építkezés alatt egy ezer éves település maradványai is előkerültek, ezért módosítani kellett a nyomvonalat. A töltés három méter széles burkolata egyben kerékpárút is, amely kapcsolódik az Eurovelo nemzetközi kerékpár-útvonalhoz – olvasható a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében.

A beruházás a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében valósult meg, a programra idén összesen több mint 13 milliárd forintot költenek.








hirdet�s