Új hálózat alakult az SZDSZ-ben

Új politikai hálózaton, a Puzzle -n keresztül tartják a jövőben a kapcsolatot a fiatal szabad demokrata képviselők, akik kéthavonta vagy negyedévente találkoznak majd. A megyei, városi és kerületi fiatal szabad demokraták először az SZDSZ új poltikai stratégiáról tárgyalnak majd, amelyet a következő hetekben dolgoz ki az Ügyvivői Testület (ÜT) – mondta Gusztos Péter egy szerdai sajtótájékoztatón.

A Puzzle nem az SZDSZ ifjúsági szervezete lesz, ezt a funkciót továbbra is az Új Generáció látja majd el, a Puzzle-nak nem is lesz alapszabálya és választott vezetői sem -tette hozzá Gusztos Péter. Az SZDSZ-nek szinte minden megyében és fővárosi kerületben van fiatal képviselője, a néhány hónapon belül várható vidéki tisztújítások után pedig a liberálisok abban bíznak, hogy még több fiatal politikus lesz tagja a Puzzle-nak.



Sporthírek