Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah egyik ismert tagja

Jeruzsálem, 2015. december 20., vasárnap (MTI) – Damaszkuszban végrehajtott izraeli légicsapásban életét vesztette Szamir Kantar, a Hezbollah libanoni síita szervezet egyik ismert tagja, aki 1979-től a 2008-ban lebonyolított fogolycseréig börtönben volt a zsidó államban – közölte vasárnap a Hezbollah.

Az izraeli légierő rakétái vasárnap hajnalban leromboltak Damaszkusz Dzsaramana nevű peremkerületében egy hatemeletes épületet, amelyben Kantar és nyolc másik, a Hezbollahhoz tartózó fegyveres tartózkodott – jelentette Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója.

A Hezbollahhoz közeli Al Manar tévécsatorna szerint két izraeli repülőgép négy rakétát lőtt ki az épületre. A halottak közt van Farhan Saáran is, a Golán-fennsíkon, Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló Hezbollah-egység parancsnoka.

Az izraeli vezetők hivatalosan nem ismerték el a támadást, és nem nyilatkoztak a Jeruzsálemnek tulajdonított légicsapásról. Avigdor Liberman, a Jiszráél Béténu, vagyis Izrael a Hazánk nevű, jelenleg ellenzékben lévő jobboldali párt vezetője azt mondta a katonai rádióban, hogy “nincs elképzelésük ki tette, de áldás illeti”.

“Egy olyan gyilkosról van szó, aki soha nem bánta meg tettét” – mondta Liberman.

Vasárnap este Libanon területéről kilőtt rakéták csapódtak be Izrael északi részén – közölte egy katonai szóvivő. Az izraeli hadsereg válaszul Libanon déli részében lőtt aknagránátokkal egy lakatlan területet. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

Kantar 2008-ban, huszonkilenc éves izraeli fogság után, két elrabolt izraeli katona holttestének átadása fejében került vissza Libanonba, ahol a Hezbollah fegyveres szárnyának lett az egyik vezetője. Ő hajtotta végre 1979-ben, tizenhat éves korában az észak-izraeli Naharia tengerparti városban az ország történetének egyik legbrutálisabb túszejtő terrorakcióját: puskájával szétverte egy elrabolt négyéves kislány fejét.

Az egész Izraelt megrázó merényletben a Palesztin Felszabadítási Front nevű szervezet négy fegyverese Kantar vezetésével egy motoros gumicsónakon a dél-libanoni Türoszból izraeli területre hatolt, hogy túszokat ejtsen. Nahariánál partra szálltak, majd lelőttek egy izraeli rendőrt. Behatoltak egy lakóházba, ahol az egyik lakásból elhurcolták a Haran család két tagját, az édesapát és négyéves kislányát.

A merénylők a tengerparton brutálisan megölték túszaikat, miután észrevették, hogy az izraeli biztonságiakkal folytatott tűzharcban gumicsónakjuk kilyukadt. A négytagú libanoni különítmény két tagját lelőtték, Kantárt és egy társát pedig foglyul ejtették.

A merénylőket egy izraeli bíróság 1980-ban négyszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, azonban Kantart 2008-ban egy fogolycsere-megállapodás alapján szabadon engedték. Libanonban nemzeti hősként fogadták, és csatlakozott a Hezbollah vezetéséhez. Szabadulása után Irán akkori elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád is személyesen fogadta.

Roni Haran, az 1979-es merényletben elrabolt és megölt édesapa, Dani Haran testvére vasárnap reggel azt mondta a katonai rádiónak, hogy hét éve, Kantar szabadon engedése óta várt erre a pillanatra.

Az izraeli kettes tévécsatorna július végén egyszer már jelentette, hogy egy, a Golán-fennsík szíriai oldalán végrehajtott légicsapás végzett Kantarral, de ez a hír utóbb tévesnek bizonyult, ugyanis Kantar nem volt az akkor kilőtt, Aszadhoz hű drúz fegyvereseket szállító autó utasai között.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából






hirdetés