Ízek, zamatok, értékek tárháza a létavértesi szőlőskert

Ízek, zamatok, értékek tárháza a létavértesi szőlőskert
© Fotó: Kovács Zsolt
Létavértes – A környék egykor az Érmelléki borvidék része volt, most újabb lendületet kaphat a szőlészet és a borászat. Mégpedig egy aktív és megújulásra mindig kész civilszervezet, a Szőlősgazdák Egyesülete, a hagyományokat tisztelő önkormányzat, no meg egy sikeres pályázat jóvoltából.

A probléma, mely szerint a szőlők művelését egyre kevesebben vállalják, az egykori kertek jó része ma már akácos, és hogy öregszik a szőlész-borász társadalom, fiatal pedig nincs, nem csupán létavértesi sajátosság. Ám, hogy ennek megváltozására egyáltalán esély legyen, a térségben élen jár az érmelléki városka.

Az önkormányzat a Szőlősgazdák Egyesületének szakmai támogatásával eredményesen pályázott a Földművelésügyi Minisztérium zártkerti revitalizációs programjára, és az elnyert 9,5 millió forintból a múltat is idéző szőlészeti-borászati környezetet alakított ki. Azt Erdélyi Gábortól, a pályázat koordinátorától tudtuk meg, hogy az önkormányzat által megvásárolt és rendbe hozott szőlőspajta mögötti területet a város megvette, oda 150 gyümölcsfát és csaknem ezer tő szőlőt telepített, pincét épített és felszerelte a szőlő- és gyümölcs feldolgozás összes eszközével, és még az egyesület tagjai számára futotta egy egri szakmai útra is. A város pedig a pince fölötti földön filagóriát épített fel.

Jó kezekben a pajta

Fázósan húztuk szorosabbra kabátunkat a késő őszi szélben az új pince előtt, ahol az ünnepélyes átadó kezdésére várakoztunk. Körülöttünk idős szőlészekkel elegyedtünk szóba. Mi másról, mint a múltról esett szó. – A feleségem nagyapjáé volt az a pajta, amelyik most itt áll az új pince mellett – tekint a szépen felújított, nádtetővel fedett, takaros épület felé Pántya Sándor. – Még Szatmári Sándor polgármester, akinek ugyancsak itt volt szőlője, nézte ki annak idején, hogy az jó lesz majd egy szőlős tájháznak, a berendezések, a felszerelések ma is eredetiek benne.

Fotó: Kovács Zsolt Fotó: Kovács Zsolt ©

Kossuth kert, Öregkert, Bocskai kert, Vénkert, Vidakert, ezek voltak a létai és a vértesi szőlők, de ma már alig van bennük szőlő.”

Ezt már Nagy József fűzi hozzá, majd azzal folytatja, hogy nemcsak a szőlőművelés és a borkészítés a nehéz munka, hanem a bor eladása is. – Nem isznak ma már az emberek, ha összejönnek beszélgetni. Gépesített a világ, mindenhová kocsival, motorral járnak, nem lehet csak úgy meginni egy-egy pohár bort. Na, de majd ha ide kijönnek a gyerekek, meglátják ezt a sok értéket, kipróbálják a kertészkedés, a gyümölcs- és a szőlőfeldolgozás szépségeit, hátha jobban kedvet kapnak ahhoz, hogy ha majd korban odakerülnek, folytassák a vidékünknek ezt a hagyományát. Aztán ez a szépen rendben tartott kert talán ragadós példa lesz, legalább itt a dűlőben, és mások is így tesznek a szőlőjükkel, rendben tartják.

Ez magyarságmentés

Mindeközben megérkeztek a vendégek, Menyhárt Károly polgármester, V. Németh Zsolt államtitkár, Tasó László államtitkár, Pajna Zoltán megyei közgyűlési elnök, helyettese Tasi Sándor, az egyházak képviselői és más vendégek sorakoznak fel a pajta előtt felállított emelvényre. Menyhárt Károly köszöntőjében a hagyományok továbbéltetéséről, ehhez a helyiek elhivatottságáról, a szőlőtermelők és az önkormányzat együttműködéséről, továbbá az új létesítmény közösségteremtő erejéről beszél.

V. Németh Zsolt nem titkolta, azért jött, hogy megnézze – lévén ő dunántúli –, hogyan művelik a szőlőt erre felé. Majd azzal folytatta, hogy amit itt látunk, az a hagyomány megélése, szellemi és technológiai érték, és közösségi hely is. Hangsúlyozta, az itteni gyümölcsösben génmentést is végeznek majd. Hiszen az eltűnő gyümölcsfajtákkal ízekben, zamatokban szegényedünk el. Az itt megtelepített gyümölcsfák értékesek lehetnek a jövő számára.

Magyarságmentő misszióban vagyunk, az értékeinket kötelességünk megmenteni és meghagyni az utókornak.”

Ezt Tasó László jelentette ki köszöntőjében. – Ami itt megvalósult, az illeszkedik törekvésünkbe, tevékenységünkbe. De minden örökség, érték az emberrel együtt ér igazán valamit. Ehhez pedig erős közösségek kellenek, a közösségeket kell erősítenünk. Ezt a célt szolgálja a pajta, a kert, a pince.

Szubjektív

Most sem kifizetődő a szőlészkedés, borászkodás Létavértesen, és gyanítom, a jövőben sem lesz az. Ha csakis az anyagi oldaláról néznénk, ki kellene szántani a tőkéket, és bevetni pénzt termő ezzel-azzal.

De hál’ Istennek, nem csak pénzből, a pénzért él az ember! Létezik a „csupán” testet felüdítő, lelket megnyugtató, a szellemet tágító tevékenység is, amitől nem kapunk mást, mint jó közérzetet, egészséget, barátságot, közösséget. Ez, és nem a pénz a valódi érték – szerintem.

Erre a fajta értékteremtésre tökéletesen alkalmas a kertészkedés, Létavértesen pedig akár a szőlő- és bortermelés is.

HBN–Kovács Zsolt








hirdet�s