IX. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – Közlekedés

A kecskeméti IX. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató miatt hétvégén a városban és annak körzetében elterelések, útlezárások várhatóak. A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők lehetőség szerint a tömegközlekedési eszközökkel menjenek ki a repülőtérre, aki azonban autóval érkezik, figyelje a közlekedési információs táblákat, és a várost elkerülő utakat vegye igénybe.

A Kunság Volán Autóbusz-közlekedési Zrt. augusztus 11-12-én a városból, illetve a MÁV- és a Volán-pályaudvarról érkezőknek repülőnapi járatokat indít, és a repülőtér felé közlekedő menetrend szerinti járatokat sűríteni fogja – tájékoztatta Független Hírügynökséget pénteki közleményében a Honvédelmi Minisztérium (HM) médiaosztálya.

A rendezvényre az M5-ös autópályán érkezők a 90-es kilométernél lévő Kecskemét-Dél lehajtónál térjenek le az autópályáról, és a leágazás után, az 54-es főút mentén kijelölt parkolókban helyezzék el autóikat – kéri a HM. A parkolókból a közönséget a helyszínre, és onnan vissza autóbuszok szállítják majd.

A 44. számú főúton érkezőknek a repülőtér közelében lesz parkoló, ahonnan szintén Volán-buszok szállítják a helyszínre és onnan vissza a nézőket.

A Cegléd irányából – a 441-es jelzésű úton – érkezők részére a repülőtér északi oldalánál, a bázis kerítésének közelében lesznek a parkolók, ezekből gyalogosan mehetnek a nézők a helyszínre.

A “régi” 5-ös számú, valamint az 52-es számú úton érkezők figyeljék a parkolási lehetőségekről tájékoztató táblákat, és lehetőség szerint a legközelebbi parkolóban tegyék le gépjárműveiket – áll a közleményben.