Még nem tudják, mit fejlesztenének Miskolcon

Akt.:
Az avas kilátóra is ráférne a felújítás
Az avas kilátóra is ráférne a felújítás - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Az IVS 2-re nem, de szociális városrehabilitációra lehet pályázni.

Az Avastető és a kilátó fejlesztése, a Széchenyi utca és környezetének rehabilitációja, a történelmi Avas utcáinak felújítása, a Szent István tér kialakítása: csak néhány projekt, amelyek a belvárosi rehabilitáció második ütemeként tervezett még az előző városvezetés. (A beruházások összefoglaló neve Integrált Városfejlesztési Stratégia volt, rövidítve IVS.)

A második ütem tervezése a választások előtt ott tartott, hogy a kiemelt projektjavaslatot az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács közel 3 és fél milliárd forint támogatással nevesítésre javasolta. A Miskolci Városfejlesztési Kft. még a válsztások előtt a nyolc projektelem megtervezésére közbeszerzési eljárást írt ki, öt esetben már a kiviteli tervek is elkészültek.

Nem volt fedezet

Az országgyűlési választások után az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2010. február 16-ától felfüggesztette a Regionális Operatív Programok kiemelt tervezési felhívásait. A miért kérdésre annak idején az volt a válasz, hogy bár ígérte a fejlesztésekre a pénzt az előző kormány, de fedezet nem volt rá.

Most viszont a miskolci önkormányzat legutóbbi közgyűlési ülésen az ellenzék részéről dr. Simon Gábor (MSZP) felvetette, Németh Lászlóné miniszerhez fordult nemrégiben, hogy megérdeklődje, mikor hagyják jóvá a belvárosi rehabilitáció második ütemét. Mondta, a válasz az volt: ezt a város nem nyújtotta be az NFÜ-höz. Simon Gábor azt is megjegyezte a testületi ülésen, hogy megtudta, a korábban felfüggesztett pályázatot, újra nyitották, csak más néven.

Dobos Tímeát az elhangzottak kapcsán kérdeztük. A miskolci önkormányzat szóvivője elmondta, 2010 februárjában, amikor a programot felfüggesztette az NFÜ, a projektjavaslatot már nem lehetett benyújtani, így valószínű, ezért nem küldte a regionális fejlesztési ügynökség (Norda) tovább az NFÜ-be.

Másik lehetőség

Dobos Tímea elmondta, jelenleg valóban van egy másik pályázati lehetőség: szociális városrehabilitációra lehet pályázni, ez előkészítés alatt áll. Kérdeztük, mivel kíván Miskolc pályázni.

A szóvivő azonban azt válaszolta, a Miskolci Városfejlesztési Kft. tájékoztatása szerint a fejlesztendő terület kijelölése még folyamatban van.

ÉM-HM








hirdet�s