Ittas és drogos sofőr = két halott

Miskolc – Két fiatal halt meg abban a közlekedési balesetben, ahol a sofőr az elsődleges adatok alapján ittas volt és kábítószert is fogyasztott. A bűnügyi őrizetbe vett sofőrrel szemben a hatóság előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűntette miatt indított eljárást egy 23 éves rudabányai férfival szemben. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított május 17-én az esti órákban Kánó felől tartott Felsőtelekes irányába, amikor egy jobbra ívelésű kanyarban nem megfelelően választotta meg a járműve sebességét, és ennek következtében az árokba hajtott. A személygépkocsi felborult és többször átfordult a saját tengelyén. Az autóban ülő utasok egy 19 éves fiú és egy 17 éves lány olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen az életüket vesztették. A 23 éves sofőr, – aki az előzetes adatok szerint alkoholt és kábítószert is fogyasztott a vezetés megkezdése előtt – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A halálos közlekedési baleset pontos körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja. A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben a hatóság előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.

Információs háttér:

Büntető Törvénykönyv – Járművezetés ittas vagy bódult állapotban: „Aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt vasúti vagy légi járművet, valamint gépi meghajtású vízi járművet vagy úszó munkagépet, avagy közúton gépi meghajtású járművet vezet, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt

a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,

b) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,

c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

– B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda –








hirdetés




hirdet�s