Itt az „Otthon melege”

Itt az „Otthon melege”
Tiszaújváros – Az önkormányzat is támogatja a lakóközösségek felújítási terveit. Összesen 18 lakóközösség pályázott és nyert az energiamegtakarítást eredményező korszerűsítések támogatására hivatott Otthon Melege Programon – tudtuk meg a város internetes oldalán megjelent írásból.

Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat támogatása birtokában hamarosan megkezdődhetnek a felújítások.

Apró hibák

A meghirdetést követően 52 társasháznál tartottak közgyűlést az Otthon Melege Programmal kapcsolatban, s már akkor több társasház is jelezte, hogy részt kíván venni a programban. Némi gondot okozott, hogy a 2015. január 7-én meghirdetett pályázat és a február 23-án megjelent útmutató között ellentmondások voltak, utóbbiba olyan feltételek kerültek bele, melyek a kiírásban nem szerepeltek. Ezért a lakástulajdonosok egyesülete újra megkereste a társasházakat, tulajdonközösségeket, hogy az új feltételek mellett is tudják-e vállalni a pályázást. Végül 18 lakóközösség közgyűlése határozott úgy, hogy pályázik.

Helyi kiírás

Tiszaújváros önkormányzata, a képviselő- testület többször kinyilvánította, hogy támogatja a korszerűsítéseket, felújításokat. Mégpedig minden olyan pályázatot, melynek megítélték az állami támogatást.

A képviselő-testület márciusi ülésén fogadta el az energiamegtakarítást eredményező korszerűsítések támogatására vonatkozó rendeletet és a helyi pályázati kiírást.

Ennek értelmében az Otthon Melege Programhoz csatlakozó önkormányzati támogatásra azok a lakóközösségek pályázhatnak, melyek sikeresen szerepeltek az állami pályázaton.

Lakásonként 500 ezer

Az önkormányzati támogatás az elismert költségek egyharmada, de legfeljebb lakásonként 500 ezer forint lehet. Év közben volt némi bizonytalanság, terjedtek el hírek az Otthon Melege „befagyasztásáról” is, de a végén – a tiszaújvárosi pályázók szempontjából mindenképpen – minden jól alakult.

Az év vége felé a közös képviselők sorra kapták az értesítést arról, hogy pályázatuk sikeres volt. Az állami támogatás mértéke az elismerhető költségek 50%-a, ez városi szinten csaknem 710 millió forint.

Ennek és az önkormányzat által nyújtandó egyharmadnyi (maximum lakásonként 500 ezer forintnyi) támogatásnak köszönhetően Tiszaújvárosban tehát újabb 18 lakóépület, 819 lakás fűtéskorszerűsítése valósulhat meg.
-ÉM-


A nyertes pályázók

Árpád–Ház Társasház (Árpád út 1–7.),

Kocka Társasház (Rózsa út 13.),

Torony Társasház (Bolyai J. köz 2.),

Tip–Top Társasház (Árpád út 43–45.),

Tölgy Társasház (Örösi út 18–24.),

Panel Társasház (Bolyai J. köz 1–7.),

Bástya Társasház (Barcsay tér 2–4.),

Barátság Társasház (Bartók B. út 4.),

Fagyöngy Társasház (Hajdú tér 7–13.),

Erőmű Lakótelepi Társasház (Verebély L. u. 3.),

II. sz. Lakásfenntartó és Karbantartó Szövetkezet (Építők útja 8.),

II. sz. Lakásfenntartó és Karbantartó Szövetkezet (Örösi út 34– 40.),

II. sz. Lakásfenntartó és Karbantartó Szövetkezet (Örösi út 46–48.),

Attila Társasház (József A. út 17–19.),

Család Társasház (Mátyás kir. út 10–12.),

Fészek Társasház (Mátyás kir. út 14– 20.),

Solár Társasház (Örösi út 2–8.),

Hungária Társasház (Rózsa út 2–8.).