Itt álltak meg egy babgulyásra

Akt.:
A mérai csárda most
A mérai csárda most - © Fotó: Bujdos Tibor
Méra – Sokkal szebb napokat is látott a forgalmas út mellett álló Mérai Csárda. Mi lett vele? Mi lesz vele?

Magányos ház áll a 3-as út mentén Méra határában, épp ott, ahol Szalaszend felé kell elkanyarodni. Ajtaján hatalmas vaspánt és lakat, ablakait a valamikor sötétzöldre festett zsalugáterek takarják el. A festés igencsak régen történhetett, mert azóta felhólyagzott, és több helyen pereg róla a festék.

A bejárat felett kopott tábla hirdeti még mindig: Ételbár és Csárda. Sőt, az ajtó előtti boltív mentén még láthatók a régi betűk nyomai is, ez csak egyszerűen arról tájékoztatta az erre járót, hogy ez az épület a Mérai Csárda.

Szeretnénk megvásárolni az egykori csárda épületét.” Tímár Herbert

Ma azonban üresen áll, egykori parkolóját felveri a gaz, faláról hullik a vakolat, és megadóan tűri, hogy előtte egymás után száguldjanak el a kamionok és a teherautók.

Takaros volt

A Mérai Csárda pedig nem is olyan rég még nevezetes étterem volt. A Kassára vagy Miskolcra igyekvők itt álltak meg ebédelni, vacsorázni. Az idősebbek még emlegetik, ha lehetett, úgy intézték, hogy a Felvidéken legyen dolguk, mert akkor beülhettek egy jó babgulyásra a Mérai Csárdába.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

A legnagyobb videómegosztó portálon találunk egy 2009-ben készült rövid videót is. Itt még takaros, sárga színű csárda hívogatta a vendégeket, ajtaja tárva, mellette tábla, amire az aznapi menüt pingálták fel fehér krétával. Lehetett itt kapni hamburgert, virslit, pecsenyét és túrós csuszát is, és persze hozzávaló itókát vagy kávét. Akkor még kerítés választotta el az épületet a forgalmas főúttól, a bejárat előtti udvarra pedig asztalokat és székeket helyeztek ki, hogy aki a szabadban ebédelne, megtehesse.

Kíváncsiak vagyunk, milyen a csárda belülről, így bekukkantunk az ajtórésen. A bárpult még megvan, de egyébként a helyiség üres. Csak a falragaszok tanúskodnak arról, hogy itt egykor mozgalmas élet folyt. Megtudhatjuk: 18 éven aluliakat nem szolgálnak ki dohány­áruval és szeszes itallal, az árlap a működés idején aktuális árakról ad tájékoztatást, de a segélyhívó számokat tartalmazó papír is a falon lóg még, baj esetére.

Itt álltak meg

De vajon mi történt az egykor híres Mérai Csárdával? Ezt már Mérán kérdezzük, a 82 éves Urbán Józsefné Bözsike nénitől, aki még jól emlékszik, milyen szép hely volt valamikor az a csárda. Mint meséli, Szabó János bácsi volt az eredeti tulajdonosa, ő kezdte el működtetni. Aztán jött Csernai Árpád, aki szintén jó színvonalon vezette a helyet a feleségével, majd egy Anci nevű hölgy következett, az ő teljes nevére már nem emlékszik Bözsike néni. Most egy hernádvécsei tulajdonosa van az épületnek, de a csárda évek óta nem működik.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– Mind itt álltak meg a szlovákok, a kamionosok, az autósok, de munkából hazatérő vasutasok és villanyszerelők is. Híres volt a babgulyás, a pörkölt, no meg a bárányborda. Persze a méraiak is gyakran betértek a csárdába. Amikor az uram Váralján volt kórházban, Árpád küldött neki egy kis pálinkát – idézi fel az emlékeket az asszony, majd úgy folytatja: – Régen nem volt busz. A munkából hazatérő emberek leszálltak a vonatról Mérán, és gyalog mentek haza Szalaszendre, Fulókércse, Szemerére és a többi kisebb faluba. Ők aztán gyakran ültek be a csárdába egy kávéra, kólára vagy pálinkára, mert akkor még lehetett szabadon árulni az otthon főzött pálinkát is – mesél tovább Bözsike néni.

Tájház lehetne

Pedig van némi remény arra, hogy a csárda újraéledjen, csak más szerepben. A mérai önkormányzat szeretné megvásárolni az épületet, és tájházat kialakítani benne. Erről már a település polgármestere, Tímár Herbert mesél lapunknak. Ő úgy tudja, hogy a ’80-as években az ÁFÉSZ működtette a csárdát, ami mindig is jó nevű vendéglátóhely volt. Aztán magántulajdonba került, egy ideig üzemeltette az új tulajdonos, hétvégén diszkót is szervezett a fiatalok nagy örömére.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

A 2000-es évek elején aztán kezdett romlani a színvonal. A tulajdonosok nem sokat költöttek az épületre, állaga egyre romlott. Végül bezárták, jelenleg egy vállalkozóé.

– Az önkormányzat szeretné megvásárolni az ingatlant, mert szégyen, hogy néz ki, az egész községre rossz fényt vet a forgalmas út mellett álló, elhanyagolt épület – jegyzi meg Tímár Herbert polgármester.

A méraiak összefognának

– Tavaly megtettük az első lépéseket a vásárlás irányába, de kiderült, az épületen magas összegű jelzáloghitel van, ez pedig megnehezíti a vételt. Pedig nagyon szeretnénk, ha a csárda önkormányzati tulajdonba kerülhetne. Vendéglátóhelyiséget már nem üzemeltetnénk benne, hiszen a konyhája elavult, nem felel meg a mai kor követelményeinek, de tájháznak kiváló lenne. A település lakói összefognának, és összegyűjtenének annyi használati tárgyat, emléket, amivel be tudnánk rendezni az épületet – sorolja Tímár Herbert polgármester.

Hegyi Erika








hirdet�s