Itt a vakáció. Hová tegyem a gyerekemet?

Akt.:
Itt a nyár, jöhet a játék
Itt a nyár, jöhet a játék - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Ha anya és apa is dolgozik, és nincsenek nagyszülők, elég nehéz a megoldás.

Szülőket kérdeztünk arról, ki hogyan oldja meg a gyerek nyaralását.

– A lányom tízéves, a fiam öt. Dorka „menős” típus. Két éve volt először táborban, ő szeretett volna menni. Sőt, tavaly a lovas tábor annyira tetszett neki, hogy szülinapi ajándékként azt kérte augusztusban, hogy egy újabb hétre fizessük be, így két turnusban is volt. Miután az iskolában szépen teljesített, az idén négy helyre is mehet, viszont egyik sem „ottalvós”. Ő olyanra is vállalkozna, de én még nem engedem – mondja Krisztina.

Autóval, bicajjal

Lesz tehát a lovas (ahová így hozzák-viszik naponta), a kézilabda (ezt az iskola szervezi, Dorka tagja a csapatnak), a művelődési ház szervezésében pedig lesz még egy hét sport- és egy hét kézműves tábor, oda, s onnan haza maga is el tud biciklizni. Összeszámoljuk, Dorka önálló nyaralása alsó hangon 65 ezer forint. S még így is marad egy bő hónap! – Szerencsére mindkét nagyszülőpár örömmel vállalja a gyerekeket, egy-egy hétre megosztoznak rajtuk, ezen kívül a párom és én is leszünk egy-egy hetet velük, egy további pedig a közös nyaralásé – mondja Krisztina.

A nagyszülők bizony nagy segítséget jelentenek. Edina kifejezetten hálás a sors­nak, hogy amikor tavaly a nagyobbik fiára, Áronra már iskolásként köszöntött a nyár (egy óvodás nyaralása „csak” egy hónapig jelent kihívást, az még könnyebben megoldható), az ő édesanyja épp nyugdíjas lett, ráadásul boldoggá teszi a nagymamaszerep. – Anyukám azt mondja, neki a két gyerekkel sokkal könnyebb, mint eggyel, így Dávid sem jár a nyáron oviba. Ráadásul a lakótelepi lakásból kiszabadulnak a kertes családi házba, ami önmagában élményforrás. Egy hétig lesznek csak külön, Áron bevállalta az osztályfőnöke és kolléganője szervezte balatoni nyaralást a déli parton, ez lesz az első távolléte. A két pedagógus 29 éve nyaraltat ott, s noha a fiam még nem tud úszni, megbízunk bennük. Rutinosak a szervezésben is, ennek köszönhetően 28 ezer 500 forintból kijön az egy hét, ami szerintem nem túl drága, különösen, hogy ebben minden költség benne van, a vonatozásé és különféle belépőké is. Különösen nem drága ahhoz képest, hogy tudok olyan Tisza-tavi vitorlástáborról is, ami 65 ezerbe kerül. Arra mondjuk kíváncsi leszek, hogy a kisebb fiam, Dávid, miként éli majd meg a különlétet, bár akkor is ott lesznek az unokatestvérei, mert édesanyám mind a négy unokáját maga köré gyűjti.


Fordított élet

Edináéknál hétfőtől megfordult az élet.

– Máskor hétvégére megyünk a nagyihoz, az jelent számunkra egy kis pihenést, most fordítva: péntek esténkét hozzuk haza őket vasárnapig, hét közben pedig –úgymond – nyugi van otthon, méghozzá úgy, hogy a gyerekeket jó helyen tudhatjuk – mondja Edina, aki többedszer is megismétli, hogy milyen szerencsés.

Szalóczi Katalin


Napközis? Ottalvós?

Attól függően, hogy „ottalvós” vagy napközis táborról van szó, az árak is igen változók, ez függ például a sporteszköz-igénytől is. Sporttáborokra 20 és 90 000 forint körül leltünk, de találtunk például önismereti tábort, 10 százalék testvérkedvezménnyel 14 ezerért is.

Itt is lehet keresgélni: https://gyerektabor-kereso.hu

A nem szerencsések

– Tudom, mert az iskolatársak szüleivel létrehoztunk egy közösséget a Faceboo­k­on, s látom, hogy mások milyen gondban vannak – mondja egy „másodikos anyuka”. – Sokan már hetekkel ezelőtt megkezdték a szervezkedést. Van, aki a perecesi táborba keresett a gyerekének iskolai partnert, hátha könnyebben rá tudná venni a csemetéjét, hogy eljárjon, ha legalább egy osztálytárssal együtt mehetne. Olyan szülőtársról is tudok, ahol van a családban nagyszülő, el is vállalná a gyereket, de érezteti, hogy teher a számára, még a játszótérre se igen vinné le, hogy érezné nála jól magát az unoka?!








hirdetés