Itt a vakáció, de ki vigyáz a gyerekre?

Akt.:
Együtt vidámabban telik a szünet
Együtt vidámabban telik a szünet - © Fotó: Kozma István
Borsod-Abaúj-Zemplén –  Zárnak a bölcsik és az ovik is. Segíthet a nyári napközi, ha van ilyen.


Edina két kisfia szinte egész nyáron a nagymamánál lesz. A fiatal anyuka nagy gondban lenne, ha édesanyja nem ment volna márciusban nyugdíjba. Mégpedig azért, mert a bölcsődés és óvodás gyereknek nem egyszerre lesz a nyári szünet (3, illetve 4 hét), így szinte egész nyáron vigyázni kell valamelyik gyerekre. Edina azt mondja, van ugyan ügyeletes bölcsi meg ovi, de oda nem akarja vinni a gyerekeket, mert az idegen környezet megviselné őket.

Istvánnak is két fia van, az egyik óvodás, a másik iskolás. Náluk szintén a nagymama és a nagyapa lesz a bébiszitter.

– Hetekig azonban nem lehetnek egyik nagyszülőnél sem a gyerekek, hiszen a nagymama panelban lakik, az nem olyan, mint amikor én nyaraltam nagymamánál vidéken – jegyzi meg István.

Felváltva

Semmi kétség, a szülőknek komoly gondot jelent a hosszú nyári szünet és nemcsak az iskolás gyerekek szüleinek.

Földessy Judittól, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményigazgatójától azt kérdeztük, egyeztetnek-e az egymáshoz közel fekvő bölcsődék és óvodák zárásáról, mert a szülőknek könnyebb lenne, ha ezek az intézmények egyszerre zárnának. Az igazgató lapunknak elmondta: Miskolc bölcsődéi felváltva zárnak be, tehát 5 mindig nyitva lesz. A szülőket időben tájékoztatták erről, és nem érkezett hozzá olyan jelzés, hogy bárkinek gondot okozna a nyári szünet. Egyeztetni azonban nem szoktak, mint mondta, nekik azt kell megoldaniuk, hogy nyáron minden bölcsődében megtörténjen a szükséges karbantartás, és hogy minden dolgozó kivehesse a neki járó szabadságát.

Megoldás lehet

Az iskolások felügyeletében Miskolcon segít a Perecesi Nyári Napközi, mely június 29-étől augusztus 7-éig tart nyitva. A háromszor kéthetes turnusba 650 gyermek jelentkezett, tudtuk meg Koczák Szilvia városházi szóvivőtől.

Az első turnus teljesen megtelt, a másodikba még van pár szabad hely. A gyermekeknek napi háromszori étkezést biztosítanak, a szülőknek ugyanannyit kell fizetniük érte, mint az iskolai étkezésért év közben.

A perecesi tábor működtetésére 6,5 millió forintot költ az önkormányzat ebben az évben.

Kevés településen működik azonban ehhez hasonló. Tiszaújváros önkormányzatánál megtudtuk, nyári napközijük nincs, az iskolák és különböző szervezetek szerveznek táborokat. Az önkormányzat táboroztatási támogatást tud adni annak a szülőnek, aki ezt igényli. Nyári napközire a szülők részéről nem merült fel igény.

– Hegyi Erika –

Mennyi?

Utánanéztünk, mennyibe kerülnek a fizetős táborok:

Ötnapos lovastábor 18.600 Ft
Ötnapos lovász-íjász 19.600 Ft
Ötnapos angol-lovas 20.600 Ft
Bentlakásos 1 hetes lovastábor 30–35 ezer forint








hirdetés