ITM: a kormány támogatja a magyar vállalkozásokat a modernizációban

Budapest – A kormány a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban több mint 100 milliárd forintot fordít arra, hogy a magyar gazdaságban végbe menjen az ipar 4.0 folyamat, a digitalizáció, a robitizáció és az automatizáció – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár pénteken az idei Modern Gyárak Éjszakája rendezvény sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az államtitkár elmondta, Magyarországon a hazai és a nemzetközi tulajdonú vállalatok között háromszoros a termelékenységi különbség a külföldi tulajdonban lévő cégek javára. A különbség csökkentése nemcsak pénz, hanem szemléletmód kérdése is, hiszen a digitalizáció egy-két éven belül megtérülő befektetést hoz – jegyezte meg.

György László hozzátette: Magyarország a társadalom és a gazdaság digitalizációja alapján az Európai Unióban a 24. helyen áll, az előre lépéshez szemléletmód változtatásra van szükség, hiszen az állam az alapinfrastruktúrát megteremtette a digitalizációra, amire a vállalkozások is építhetnek.

Az Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt keretében az idén november 16-án 16 óra és 22 óra között rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját, az érdeklődők 12 megye 36 gyárában ismerkedhetnek meg a korszerű ipari termeléssel, az okosgyárak működésével.

Az ITM államtitkára arra biztatta a vállalkozásokat és a magyar családokat, hogy vegyenek részt a Modern Gyárak Éjszakája rendezvényen, ahol megismerkedhetnek a modern gyártási technológiákkal, és bejelentette, hogy a jövőben évente többször is meg kívánják rendezni a programot.

Az államtitkár hangsúlyozta, a program népszerűségét mutatja, hogy egy héttel a rendezvény előtt a rendelkezésre álló helyek fele már betelt. Az eseményen megtekinthető gyárak legtöbbje az autóiparban, gépiparban és az elektronika területén tevékenykedik, de csatlakoztak az eseményhez az élelmiszeriparból és a gyógyszeriparból is. A szervezők több mint 3500 látogatót várnak, az éjszakai látogatások regisztrációhoz kötöttek, jelentkezni a www.ipar4.hu oldalon lehet.

Bárdos Krisztina, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az európai uniós támogatással megvalósuló Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt segíti az átfogó gazdaságfejlesztési célok megvalósítását.

A kiemelt program négy területre, a szemléletformálásra, a demonstrációra, a fejlesztésre és a minősítésre koncentrál, a Modern Gyárak Éjszakája rendezvény a szemléletformálás részbe illeszkedik. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a program különösen érdekes lehet a termelő kis- és középvállalkozások (kkv), az iparban dolgozók és a pályaválasztás előtt állók számára, akik láthatják, milyen perspektívát kínálnak az okosgyárak.

– MTI –