Ítélőtáblán a miskolci „borztetem-ügy”

Rendőrautó az MSZP miskolci irodája előtt, ahová 2014. október 28-ára virradóra egy megnyúzott borztetemet helyeztek el
Rendőrautó az MSZP miskolci irodája előtt, ahová 2014. október 28-ára virradóra egy megnyúzott borztetemet helyeztek el - © Fotó: MTI Fotó: Vajda János
Miskolc, Debrecen – A hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette volt a vád.

Emlékezetes, hogy 2014. októberében B. Bence a miskolci MSZP-iroda bejárata előtt parkoló, a párt tulajdonában lévő gépkocsi ablaktörlő lapátja alá helyezett egy papírlapot, melyen ráragasztott betűkből azt írták: „Így jár minden ávós”. A betonlépcsőre pedig elhelyezett egy részben kizsigerelt, megnyúzott borztetemet.

Harmadfokon…

Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság – a vélt politikai szándékot nem látván bizonyítottnak – 2016. februárjában a férfit „a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette” miatt 180 óra köz­érdekű munkabüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék azonban 2017. januárjában B. Bencét felmentette a vád alól. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére bűnösség megállapítása érdekében fellebbezett. Az ügy a héten a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

ÉM-SZB



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s