Ítélkezési szünet után felpörgött a bíróság

Brutális gyilkosság Dövényben
Brutális gyilkosság Dövényben - © Fotó: police.hu
Miskolc – A brutális emberölési ügy tárgyalása indul el ma a Miskolci Törvényszéken.

A július közepén kezdődött és e hét elejéig tartó ítélkezési szünet – ekkor csak a halaszthatatlan ügyekben született döntés – után újra benépesültek a tárgyalótermek.

Pénteken kezdődik el a Miskolci Törvényszéken egy idén és elején történt emberölés tárgyalása: az ügy vádlottai brutálisan végeztek ismerősükkel – haragosukkal – és a férfi holttestet egy emésztőgödörbe dobták. A vádirat szerint – amely egyébként életfogytiglan tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak – a banda és áldozatuk egy autóban utaztak. Vitatkoztak és közben a támadók késsel szurkálták a férfit, sőt a nyakát is elvágták. Putnokra, úti céljukhoz érve a már erősen vérző férfit leráncigálták egy pincébe, ahol végeztek vele.

ÉM-SZB


Brutális gyilkosság Dövényben - Színleg megbékéltek, majd halálra szúrták, vagdosták áldozatukat
Miskolc, Putnok - Pénteken kezdődik a gyilkossággal vádoltak büntetőpere. Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfival és két...

Fotók: police.hu
Dövény - Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfival és két nővel szemben, akik 2018 februárjában megöltek egy férfit. Elhatároz...

Brutális gyilkosság Dövényben - Színleg megbékéltek, majd halálra szúrták, vagdosták áldozatukat
Dövény, Kazincbarcika, Miskolc, Putnok - Kardokkal, késekkel szúrtak és vagdostak halálra egy fiatal férfit Dövényben vasárnap éjjel. A fiatalember és gyilkosai között egy helyi kocsmában jött létre konfliktus, amely azonban rendeződni látszott, aztán egy autóban, illetve egy putnoki ház pincéjében ...

Brutális gyilkosság Dövényben
Kazincbarcika, Dövény - A rendőrök rövid idő alatt elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek négy embert. Hármat emberöléssel, negyedik társukat bűnpártolással gyanúsítják. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást eg...