Isztambuli kaland

Igazi kaland volt
Igazi kaland volt
Miskolc – Olvasónk, Polonkai László szenvedélyes túrázó, most legutóbbi útjának beszámolójából idézünk.

„Amíg tavaly Európa legészakibb pontjára tekertem el, az idén a legdélkeletibb sarok felé fordítottam a kormányt, Isztambul és a Boszporusz-szoros volt az úti cél. Az útvonalat a domborzati viszonyok és célratörőség alapján terveztem, a Tisza vonalában Szegedig, Szerbia, Bulgária – Szófia érintésével –, rövid Görög kitérő és Törökország. A napi távok nagyjából 250 és 300 kilométer közé estek, kivéve, amikor Szófiába városnézést terveztem, és már két órakor megérkeztem (180 kilométer). Ezen távok legyőzése nem okozott erőnléti problémákat – köszönhető az egész évi edzőmunkámnak –, és a korábbi évek ízületeimmel kapcsolatos gondjai sem jelentkeztek. Ehhez azonban hozzá kell tennem, hogy kettő és három órakor keltem és fél órán belül már nyeregben talált a hajnal. Az utak minősége időként kritikán aluli volt, és ez alól csupán a török szakasz a kivétel, ahol 2×2 + leállósávon tekerhettem a határtól egészen Isztambulig.

A forgalom eléggé hektikusan alakult, olykor csak helyi járművek közlekedtek, olykor viszont – főleg az országhatárok közelében – hatalmas kamion- és busztömeggel kellett megbirkóznom, hiszen Törökországot ez az útvonal kötötte össze Közép- és Nyugat-Európával. Tartottam is a török kamionosok nem túl pozitív stílusától, de szerencsére semmi veszélyes szituáció nem alakult ki, pedig hajnali sötétségben is úton voltam. Az igazi megpróbáltatást azonban a kutyák okozták a kora reggeli időszakokban. Átlag két-három kutya­támadás ért minden pirkadat előtt, amire figyelmeztettek ugyan utam előtt, de hogy a legváratlanabb pillanatban egy telephelyről, bokorból két-három véreb kiront…Hát, ez állandó szorongásban tartott a napfelkeltéig. Két megoldást alkalmaztam: ha olyan helyen és irányból ért az invázió, hogy fel tudtam gyorsulni, akkor nyomtam a pedált kimerülésig és ez a tempó sok volt az ebeknek, ha pedig úgy véltem, hogy nem tudok meglépni, akkor a bicajom falként használva próbáltam kiabálással, kődobálással elriasztani őket, többnyire sikerrel. Ezeket a nagy pulzusemelkedéssel járó eseményeket egy idő után már tudtam kezelni. A másik problémámat csak magamnak köszönhettem, ugyanis későn döbbentem rá, hogy otthon felejtettem a telefonom, mely komoly kommunikációs problémák forrásává vált a későbbiekben.

Az egész túrámat – egy kivétellel – Couchsurfing és Warmshowers (a kanapészörf kerékpáros változata) igénybevételével terveztem meg, azonban telefon hiányában még nagyobb teher nehezedett lányomra, Andikára, aki folyamatosan menedzselte szállásaimat. Mivel általában korábban érkeztem, kénytelen voltam valakit megkérni arra, hogy hívja fel a szállásadóm azzal, hogy megjött ez a „vándorféle” ember. A kanapészörf hálózat egy nagy nemzetközi kavalkád, utam során aludtam spanyol emberjogi aktivistánál Szerbiában, kurd srácnál Bulgáriában, aki EU-projektben dolgozik és egész este nemzeti dalait hallgattuk, dán származású – egyébként New-Yorkban élő –, magyarul is beszélő angoltanár és nagyon kedves török feleségénél, török egyetemista sráccal, aki hajnalban rántottával ébresztett. Ezek a nagyszerű emberek oly’ feltöltődést biztosítottak számomra , ami szinte elröpített a következő állomásig. Isztambul elővárosából négy és fél óra alatt jutottam be a Faith városközpontba (70 kilométer).

Sok nagyvárosban tekertem már, de ez mindennél keményebb volt a nagy szintkülönbségeivel, zsúfoltságával. A helyi autósok nem ismerik a kerékpárost, irányjelző helyett dudát használnak, az udvariasságot hírből sem ismerik. Felmálházva körbejártam a Kék mecsetet, megcsodáltam az Ayasofya előtt sorban állók türelmét, áttekertem a Galata hídon a horgászó tömeg mellett. A második napon – pihenésképpen – eltekertem a Fekete-tengerig, majd áthajóztam az ázsiai oldalra, és a Boszporusz-szorost szorosan követve elbicajoztam a nyugati végéig, majd visszahajóztam az európai oldalra. Erre a városra három nap is kevés lett volna, így utólag már bánom, hogy egyet sem szántam rá. Majd legközelebb…

Köszönet a családomnak a lehetőségért és a biztos háttérért.”

Polonkai László








hirdetés