Isten meghosszabbított kezén

Kóra Judit a Kányádi-kiállításon
Kóra Judit a Kányádi-kiállításon - © Fotó: Bánhegyi Gábor
Golop – Kóra Judit csak és kizárólag akkor alkot, ha erre erős késztetést érez.

Rendhagyó képkiállítás nyílt Golopon a napokban. A faluban a Címertár tárlatvezetőjeként dolgozó Kóra Judit mint illusztrátor is megmutatta magát. A művelődési házban berendezett tárlaton Kányádi Sándor gyerek-, illetve felnőttverseihez készített illusztrációk láthatóak. A képek mellett elolvasható a hozzájuk kapcsolódó vers is, tisztelegve az idén elhunyt költő előtt, aki jövőre töltötte volna be a 90. életévét.

Csak neki négyes

Nem mindenki tart arra egyértelműen, amerre a tehetsége viszi vagy vinné. Kóra Judit esetére is igaz lehet ez, hiszen ha valaki valamit nagyon szeret csinálni, még nem biztos, hogy abból is szeretne megélni.

– Biológia szakos voltam Debrecenben az egyetemen – mondja Kóra Judit –, és a csoporttársaim elég hamar rájöttek, hogy könnyen és gyorsan rajzolok, ezért miután gyakran voltak rajzos feladataink, sokan kerestek meg, segítsek nekik ebben. Volt olyan sejt­ábrázolási feladatunk, ahol az egész csoportnak én rajzoltam meg a munkáját. Mindenki ötöst kapott, csak az enyém lett négyes.

Kóra Judit könnyen és szívesen nevet, most is felszabadultan kacag az emlék felidézésén.

– Akkoriban elég sok olajképet festettem, főleg tájképeket, csendéleteket. Az egyetemen az egyik ismerősöm megnézte a munkáimat, és megkérdezte, megmutathatja-e az Iparművészeti Egyetemen, hátha érdemes lenne ott is próbálkoznom. Ott azt javasolták, keressem meg Makoldi Sándor képzőművészt, aki akkor Debrecenben tanított a tanítóképzőben. Így kerültem oda a rajztagozatra. Akkor már magunk állítottuk össze az órarendünket, ezért úgy intéztem, hogy csütörtökönként hat órát a rajz tagozaton tudjak dolgozni. Papírom a mai napig nincs róla, de nem is azért jártam oda, hanem azért, hogy Makoldi Sándor irányítása alatt tanuljak és fejlődjek. Makoldi Sándor akkor is mondta, Magyarországon ma nem lehet autodidaktákról beszélni, mert az iskolarendszerben mindenki tanul készségtárgyakat és meggyőződése, hogy minden készséget lehet egy bizonyos szintig fejleszteni.

Ami belülről fakad

A golopi könyvtárban beszélgetünk, ami egy épületben van a művelődési házzal. Az utóbbiban a Kányádi-illusztrációk, a könyvtár gyerekszobájában Weöres Sándor Bóbita-sorozata. Mindkettő Kóra Judit munkája.

– Szeretem a verseket. A vers tömör, lényegre törő, átvitt gondolatokkal teli, ezt vizuálisan megjeleníteni izgalmas feladat. Amikor egy verset olvasok, gyakran megjelenik bennem egy kép. Meggyőződésem, hogy Weöres Sándor Bóbita-sorozatát a költőben a gyermekláncfű kaszattermése ihlette. Minden kép a természetről szól.

Kóra Judit képei szinte a gyermeki naivitásig egyszerű vonalakból építkeznek, középpontjukban általában egy fő alak található. Békét, nyugalmat, természetességet ábrázoló alkotások.

– Előbb rajzoltam, mint beszéltem. A bölcsődei rajzaimat folyamatosan pályázatokra küldték, általában nyertem is, bár ez akkor aligha foglalkoztatott. Általában két évvel a korom előtt jártam rajzolásban, mert a bátyám ennyivel volt idősebb nálam és őt igyekeztem utánozni. Azt mondják, amikor egy gyerek rajzol, akkor Isten meghosszabbított keze fogja a ceruzát. Egy gyerek azt rajzolja, ami foglalkoztatja, ami belülről fakad. Makoldi Sándor egyszer azt mondta, szerencsém van, nem nőttem fel.

Megtalálja a feladat

A Bóbita-sorozatból három munka is szerepel és szerepelni fog egy hollóházi porcelán étkészleten, amelyet gyerekeknek szánnak.

– Tagja vagyok a Tállyai Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének. Egy kiállításra készülve felkértek, hogy adjak be a tárlatra rekeszzománc képeket, mert olyanokat is készítek. A kiállításon ott volt a Hollóházi Porcelángyár egyik munkatársa, akinek megtetszettek a munkáim és eljött meglátogatni, hogy tervezzek nekik tűzzománc ékszereket. Akkor látta meg a bóbitás képeimet és ott merült fel az ötlet, milyen jó lenne, ha a képeim rajta lennének egy gyerek­étkészleten. Nem kerestem a lehetőséget, soha nem tülekedtem, valahogy általában megtalálnak ezek a feladatok. Nem azért rajzolok, hogy ebből éljek meg. Szeretem csinálni és örülök, ha valakinek ez tetszik. Gyomaendrődi születésű vagyok. Békéscsabán az egyetem után volt egy kiállítás, ahol a gyomaendrődi nyomda igazgatójának megtetszettek a tűzzománc képeim. Azt mondta, mondjak egy árat, megveszi. Soha nem adtam el addig egy munkámat sem, azt sem tudtam, mennyit kérjek érte. Számolgattam, mennyi volt az anyag, mennyit dolgoztam vele, mennyi az, ami nem is túl sok, de nem is túl kevés. Hat munkámat vittem el hozzá. Azt mondta, adjam össze gyorsan, mindet megveszi. Annyi pénzt addig életemben nem fogtam a kezemben. Amikor hazamentem, sírtam. Nem az örömtől, hanem azért, mert meg kellett válni az alkotásaimtól.Mostanában inkább reprodukciókat adok el, az eredeti képektől nincs szívem megválni. Ők elsősorban az enyémek, azért születtek, mert erős késztetésem volt rá, hogy elkészüljenek. Van, hogy sokáig nem rajzolok, nem festek. Vannak olyan napok, hogy reggel már besietek a Címertárba, mert ott tudok zavartalanul dolgozni és akár tíz órát is dolgozok. Ilyenkor nincs jelentősége az időnek, mindig pont annyi telik el, amennyi az alkotáshoz szükséges.

Fontos a csend

Kóra Judit 2009-ben költözött Golopra.

– A férjem természetvédelmi őr itt a környéken. Az volt a szempont, hogy a nagyobb városok közel legyenek, könnyen elérhetően. Nekünk fontos a csend és a nyugalom. A férjem a munkája közben alig találkozik emberekkel, a természet közelsége neki is nagyon fontos. Golopon ezt a nyugalmat, békességet találtuk meg közel tíz éve. Szeretem a munkámat a Címertárban és a könyvtárban is. Gyakran tartunk kézműves foglalkozásokat a gyerekeknek. A nyáron rengeteg olyan gyerek jött a foglalkozásokra, aki itt nyaralt a nagyszülőknél. Legalább harminc foglalkozásunk volt a nyáron. Amikor kiplakátoltam ezeket az eseményeket, akkor gyakran magam rajzoltam a plakátokat. A gyerekek szinte mindig felismerték, és mondták, „ezt biztos a Jutka néni rajzolta”. Nagyon örültem ennek. Sosem szignózom a képeimet, azt szeretem, ha enélkül is felismerik: ez az én munkám.

ÉM-BG