Ismét veszélyben a német óriásbank

Válságülést kezdett Berlinben a pénzügyminiszter a tőzsdei felügyelet, a nemzeti bank valamint a vezető német bankok megbízottaival, hogy megmentsék a tönk szélére jutott Hypo Real Estate jelzáloghitel intézetet.

A múlt héten a kormány ösztönzésére az állami költségvetésből, továbbá több magánbank által felajánlott hitelből 35 milliárd eurós segélycsomagot dolgoztak ki. Szombat estére azonban kiderült, hogy a Hypo Real Estate-nek az év végéig legalább 50 milliárd euróra lenne szüksége, a magánbankok ezért kiszálltak a mentőakcióból. Most alternatív megoldáson dolgoznak, amihez némi reménysugár, hogy Dublinban is fontolóra vették annak a Depta Banknak az esetleges megmentését, amely tavaly óta a Hypo Real Estate tulajdonában. Az ír Depta Bank válsága juttatta a tönk szélére az egyik legnagyobb német jelzáloghitel intézetet.

A berlini pénzügyminisztérium szóvivője nem titkolta, hogy ha nem sikerül megmenteni a Hypo Real Estate-t, az újabb nemzetközi tőzsdei válsággal fenyegetne. Ezért kezdeményezte a múlt héten Peer Steinbrück pénzügyminiszter magánbankok bevonásával egy segélycsomag kidolgozását a Hypo Real Estate támogatására, noha a berlini kormány kezdettől fogva ellenezte az amerikaihoz hasonló állami beavatkozást a pénzügyek alakulásába. Német lapok a Deutsche Bank értesüléseit idézve vasárnap azt jelentették, hogy a Hypo Real Estate likviditási gondjainak tartós orvoslására a jövő év végéig legalább 100 milliárd euróra lenne szükség.