Ismét színpadon a Noé Bárkája

Ismét színpadon a Noé Bárkája
Miskolc – A Musical Műhely Miskolc május 28-án 18 órai kezdettel a nagy sikerre való tekintettel a Miskolci Művészetek házában ismételten bemutatja a Noé Bárkája, ,,avagy az özönvíz legendája” című musicalt.

“Április 9-én a Miskolci Művészetek Házában került sor a Noé bárkája, avagy az özönvíz legendája című két felvonásos musicalunk ősbemutatójára.” – mondta Albert Tamás, a Musical Műhely Miskolc elnöke. “A szövegkönyvet egy óvónő, Trencsánszky Krisztina írta a lányával közösen, a zenét pedig jómagam – a Műhely alapítója, főállásban a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság egyik főnyomozója – szereztem, míg a darabot Fandl Ferenc – Déryné díjas – a Miskolci Nemzeti Színház színművésze rendezte.”

Népszerűsíteni a műfajt

“A darabban 43 amatőr tagunk szerepel 6-43 éves korig, akik között többen indultak különböző országos versenyeken és szép eredményeket értek el. A műben 24 dal szerepel különböző zene stílusokban, a mű hossza szünettel együtt kb. 135 perc.” – folytatta a civilben főnyomozó elnök. “A nézőt látványos jelmezek, megkapó díszlet fogadja, a történet feldolgozása a mai korba illeszkedik, jól érthető kicsik és nagyok számára egyaránt. A musical emberi lelket mélyen megindító, tartalmilag elgondolkodtató dalokon keresztül, az ízléses  és elengedhetetlen humorig, a játékosságot megcsillogtatva, de a bibliai mondanivalót kiemelve törekszik nyomot hagyni a nézőkben. Modern technikai eszközökkel, változatos effektekkel válik színessé és igazán élvezhetővé a kiváló tánckoreográfia, mely szinte bevonja a nézőtéren ülőket a színpadi forgatagba, a bárka állatainak életébe, a történések sokaságába. A Musical Műhely egyik célja, hogy előadásainkat országosan minél több helyen bemutathassuk, népszerűsítve ezen zenei műfajt és a magyar kultúrát, a magyar műveket, hogy megtaláljuk, felkaroljuk a tehetséges fiatalokat, vagy akár felnőtteket és közös erővel támogassuk elindulásukat a zene, a színpadi világ rögös útjain, zenés összeállítások, musical részletek, nagyszínpadi művek bemutatásával számukra állandó fellépési lehetőséget biztosítva, hogy a fiatalok tartalmasan, a szüleikkel közös elfoglaltságokban tölthessék idejüket.”

Az előadásra 1500 forintért válthatóak jegyek, míg csoportos bilétát – 10 fő felett  – 1300 forint ellenében válthatnak az érdeklődők.

NOÉ BÁRKÁJA, “AVAGY AZ ÖZÖNVÍZ LEGENDÁJA”
Ötlet, forgatókönyv: Albert Tamás, Trencsánszky Krisztina
Szöveg: Trencsánszky Krisztina, Réz Dorina
Zenéjét szerezte: Albert Tamás
Díszlet- jelmeztervező: Hircsu Mariann
Koreográfus: F. Lőrincz Krisztina
Korrepetítor: Hircsu Angelika
Rendező: Fandl Ferenc-Déryné díjas

A musicalról, annak előkészületeiről a www.musicalmuhely.hu honlapon találhatók információk.

(JLI)








hirdet�s