Ismét összeadták a szőlőt Tolcsván

A szőlő már a feldolgozóban van
A szőlő már a feldolgozóban van - © Fotó: Erdős József
Tolcsva – Folytatódik a hagyomány: tavaszra készül el a Polgármesterek Bora.

A megszokottnál jóval korábban összeadták a Tokaj-hegyaljai települések a Polgármesterek Borának alapanyagát. A több mint tizenöt éves múltra visszatekintő hagyományból készülő bor kizárólag reprezentatív célokat szolgál, kereskedelmi forgalomba nem kerül.

Huszonhét

Jó évjáratra számítanak a világörökségi borvidéken, a szüret pedig hetekkel korábban kezdődött a megszokottnál. A Grand Tokaj Zrt. tolcsvai feldolgozójában azonban nemcsak a termelőktől felvásárolt szőlő feldolgozását kezdték meg, hanem a hegyaljai települések „sajátját” is. A hagyomány szerint a Tokaji Szüreti Napokon a borvidék huszonhét városának és községének vezetője jelképesen egy kosár szőlőt és egy pohár aszúszemet ad össze, amiből a Polgármesterek Borát elkészítik. Ez idén október 6-án, szombaton is így lesz, viszont a teljes alapanyag már a feldolgozóban van.

Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, az előzetes vizsgálatok alapján az idei évjárat a legjobbak között van, a települések pedig szép, érett és egészséges szőlőt szállítottak, amiből kiváló bor fog készülni. Erre egyébként is kiemelten figyel az állami borászat, hiszen ezek a borok reprezentatív célokat szolgálnak.

A szőlőátadáson részt vett a térség két országgyűlési képviselője is. Koncz Ferenc azt mondta, a különleges bor nemcsak nevében az, és remek „valuta” a térség segítésére. A településvezetők pedig ezzel tudják lobbitevékenységüket erősíteni, ami az egész térségre kihat.

Hörcsik Richárd pedig az összefogás erejét emelte ki, szerinte a borvidék egységének ez az egyik legkézzelfoghatóbb formája. Szerinte ahogyan a bornak, úgy Hegyaljának is az együtt gondolkodást kell képviselnie, a folyamatban lévő fejlesztésekkel pedig elérni azt, hogy az idelátogató vendégek az egy-két nap helyett akár egy tartalmas hetet tudjanak eltölteni.

Főborász készíti

A Polgármesterek Borát Áts Károly, a Grand Tokaj Zrt. főborásza készíti. A tolcsvai feldolgozónál történt szőlőátvételen ő is részt vett, de a legtöbb település polgármestere személyesen kísérte el a szőlőt. A bort jövő év tavaszának végén, Tokajban adják majd át a településvezetőknek a nyárindító Bornapok nyitórendezvényeként.

ÉM-EJ


Az egységet tükrözi

A települések fejenként két-három mázsa szőlőt szállítanak be, ebből készül el a Polgármesterek Bora.

A mintegy ötven mázsa furmint és hárslevelűből körülbelül négyezer palack bor készül el. Ezt kapja a huszonhét település, a ­könnyű, illatos, „jó ivású” borról a hozzáértők is elismerően nyilatkoznak. Nemcsak az üveg tartalmára, hanem arra is figyelnek, hogy elegáns, a térség egységét tükröző palackba töltsék.


Turistavonzó kulturális látványosság lehet egész Tokaj-Hegyalján a Zempléni Fesztivál is
Tokaj - A Tokaji borvidék Európa legcsodálatosabb világörökségi helyszínei között szerepel. Európa 34 csodálatos világörökségi helyszínét, 19 Európai Uniós országot bemutató innovatív honlapot indított az UNESCO, a National Geographic szakmai bábáskodása mellett. A főképp kínai és amerikai turist...

Kovács Eszter és Vincze Tamás a vasárnap szüretelt szőlőt hozták be
Hercegkút - Beindult az első szezon a borászati közösségi infrastruktúra programban. Tokaj-Hegyalján sokan tudnának megélni a szőlészetből és a borászatból, de sokaknak vagy nincs meg az ehhez szükséges tárolókapacitásuk, vagy hiányos a technológiai hátterük. Az ő segítségükre született meg a bor...

Illusztráció
Tokaj-Hegyalja - Idegenforgalmi szempontból erős nyári szezon zárult Tokaj-Hegyalján. A hagyományos nedűk és az újfajta nyugati mintára készített borok mellett hegyek, erdők, tavak, folyók, gasztronómiai és kulturális ínyencségek vonzották a kikapcsolódni vágyókat a történelmi borvidék több telep...