Ismét keresik az Év Kórházát

Az első négy nap alatt már 1400-nál is több szavazat érkezett az Év Kórháza 2008 versenyen. A betegek december végéig öt szempont alapján voksolhatnak Magyarország összes állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő kórházára és klinikájára, és közülük abszolút győztest is választanak majd.

Az idei, immár negyedik szavazás október 1-jén indult, és már több mint 1400-an nyilvánítottak véleményt az intézményekről a versenyt szervező hazipatika.com internetes oldalán. Az összesített versenyben most a körmendi Dr. Batthyány Strattmann László Kórház-Rendelőintézet áll, amely a legjobb infrastruktúra kategóriában is a legtöbb szavazatot kapta. Az orvos-szakmai ellátás szempontjából a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórháza vezet, míg az ápolás minőségét és a szakszemélyzetet eddig a karcagi Kátai Gábor Kórházban találták a legjobbnak a betegek. Az ellátás szempontjából a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikája vezet a versenyben, míg a szavazók szerint a Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórházában a legszebb a környezet és a legnagyobb a tisztaság.

Az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő intézményekre december 31-ig lehet szavazni a www.hazipatika.com oldalon, a díjkiosztó januárban lesz. A győztesek kategóriánként kapnak díjakat, amelyek segítik az ott dolgozók mindennapi munkáját, az abszolút győztes pedig egy évig viselheti az Év Kórháza 2008 címet.

A tavalyi versenyen a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-rendelőintézet lett az összetett verseny győztese, vagyis az Év Kórháza. Az interneten csaknem 46 ezren adták le a voksukat az ország körülbelül 230 egészségügyi intézményére. Az orvos-szakmai ellátás kategóriában a Pécsi Egyetem szülészeti-nőgyógyászati klinikája lett az első, míg az ápolás-szakszemélyzet kategóriában az intézmény szívgyógyászati klinikája nyert. A szavazók szerint 2007-ben a Sportkórházban volt a legjobb az ellátás, míg a Mátészalkai Területi Kórházban értékelték a legszínvonalasabbnak az infrastruktúrát, valamint a környezetet és a tisztaságot.