Ismét jár a 2-es metró

Hajnal óta ismét a teljes vonalon közlekedik a 2-es metró, a szerelvények üzemkezdetkor rendben elindultak – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a BKV fődiszpécsere. Az idén felújított három megálló átépítése azonban még az év végéig folytatódik.

Hétfő hajnaltól ismét teljes vonalán szállít utasokat a 2-es metró. A Stadionok, a Pillangó utcai és az Örs vezér terei állomások felújítása az év végéig még tart, de ez nem zavarja a forgalmat. A főváros az idén 11 milliárd forintot fordít a három állomás, illetve az érintett szakaszt rekonstrukciójára. Az Örs vezér terén és a Pillangó utcánál nem csak felújítják, hanem teljesen átépítik a megállót. A Pillangó utcánál és a Stadionoknál mozgólépcsőket és lifteket is beépítenek, így a mozgásukban korlátozottak is tudnak utazni a metrón. Ezzel befejeződik a 2-es metró öt évig tartó, 43 milliárd forintba kerülő rekonstrukciója.

A 2-es metró felújítási munkálatai idén június 9-én kezdődtek. Először csak az Örs Vezér tere és a Keleti pályaudvar között nem jártak a szerelvények, majd később az Örs Vezér tere és a Deák Ferenc tér között lehetett csak metrópótló autóbuszokkal utazni.