boon-sportoldal

2010.10.21. 21:39

Finisben a rali vb

<p>A rali világbajnokságon ezen a hét végén a Katalán Ralit rendezik meg.</p>

A rali vb mezőnye egy hosszú, háromhetes pihenőt követően érkezik meg a szezon utolsóelőtti ralijára, a Katalán Ralira. Ez már tét nélküli száguldozás lesz azután, hogy Sebastien Loeb hazájában, Franciaországban, megszerezte hetedik világbajnoki címét. Az aszfaltos Francia rali után változást hoz Katalunya, hiszen ezúttal ez egy vegyes útfelszínű rali lesz. Utoljára ilyen verseny 1996-ban fordult elő, amikor a San Remo Ralit aszfaltos és murvás utakon rendezték meg.

A Katalán rali első napja murvás utakon zajlik, míg a hétvége hátralévő részében gyors aszfaltos utakon próbálnak teljesíteni a pilóták. A favorit ezúttal sem más, mint az eddig itt az elmúlt öt évben zsinórban nyerő Loeb lesz. Mivel azonban a világbajnoki cím már a francia zsebében van, lehet tesz egy szívességet spanyol csapattársának, Dani Sordónak, s engedi nyerni hazai raliján. Szegényre eléggé ráférne egy kis siker azután, hogy idén többször is át kellett engednie gyári autóját Sebastien Ogiernek, aki élni tudott a lehetőségeivel. Sordo navigátort is cserélt a siker érdekében, s tulajdonképpen ez az idei utolsó nagy esélye arra, hogy megmutassa mit tud. Spanyolországban idén utoljára úl majd gyári kocsiban, mivel a szezonzáró ralit már Kimi Raikkönen csapattársaként a Junior csapat színeiben teljesíti. Loeb gesztusa nem csak Sordo felé mutatkozna meg az előzékenységgel, hanem a spanyol rajongók felé is, hiszen Carlos Sainz 1995-ös hazai győzelme óta várnak egy újabb spanyol diadalra.

A kezére játszik?

A versenyen számolni kell az egyetlen olyan pilótával is, akinek Loeb mellett a jelenlegi mezőnyből egyedül sikerült aszfaltos futamon győznie. Ez nem más, mint a szintén Citroennel (igaz félgyári csapatnál) hajtó Petter Solberg. Szerinte a tény, mely szerint vegyes útfelszínen hajtanak a hétvégén, az ő kezére játszik. „Veszélyes lehetek Spanyolországban. Ha minden jól alakul, nagyon jó helyen zárhatjuk a murvás napot” – mondta Peter Solberg.

A fordos pilóták teszteléssel készültek a hétvégi versenyre. A tét már nem igazán nagy számukra, hiszen világbajnokok már nem lehetnek, így Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala a Focust jövőre váltó Fiesta RS WRC-vel hajtott murvás spanyol és francia utakon. „Nagyon vártam már a Fiesta RS WRC-vel való autókázást és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Olyan klassz volt, mint ahogy gondoltam. Nagyon izgatott vagyok, kíváncsian várom, hogy mi mindent érhetünk majd vele. Persze, még sok a fejlesztenivaló az autón, de az első benyomásaim nagyon jók. Egyedi az érzés vele menni, olyan mint egy dühös méhecske!” – szögezte le Hirvonen.

A 2010-es Katalán Rali három napon át tart, s a 16 gyorsasági szakasz 344,88 km-t tesz majd ki. A rali teljes hossza 1301,70 km lesz.

A vb állása

Pilóták:

1. Loeb 226 pont, 2. Ogier 166, 3. Latvala 144, 4. P. Solberg 133, 5. Sordo 125, 6. Hirvonen 104, 7. Wilson 60, 8. Villagra 36, 9. H. Solberg 33, 10. Räikkönen 21.

Konstruktőrök:

1. Citroën 388 pont, 2. Ford 277, 3. Citroën Junior Rally Team 193, 4. Stobart 140, 5. Munchi s 54.

 

 

 

 

 

 

Amber-PR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!