Iskolai erőszak: csak a rendőr segíthet? – Vasárnapi Blikk

Rendőrök védik a mindszenti általános iskola diákjait. Az intézmény igazgatónője szerint pusztán óvintézkedésről van szó, mivel nem szeretnék, ha a közelben csellengő középiskolások az arra kapható kisdiákokat elcsábítnák a tanulástól, és újabb verekedést se szeretnének; az utóbbi időben ugyanis egyre több a konfliktus az iskolában.

Mindszenten felszereltek egy kamerát is, mert az iskola előtti téren elég sok volt a rongálás, és az intézmény falain belül is történtek “kirívó esetek”. Egy alkalommal két diák esett egymásnak a vita hevében, de előfordult, hogy a szülők maguk akarták rendezni a konfliktust. Bementek az iskolába és lekevertek egy nyaklevest a gyermekükkel vitatkozó diáknak. Volt példa arra is, hogy a szülők a gyerekek előtt vesztek össze a tanteremben, majd egymásnak estek.

Az igazgatónő nem akarja, hogy mindez még egyszer előforduljon, ezért megkérték a szülőket, hogy csak a kapuig kísérjék a csemetéket, hisz tanítási időben egyébként is csak előzetes megbeszélés után jöhetnek be.

A helyiek örülnek a rendőri jelenlétnek, hisz több környékbeli városban is előfordult már, hogy verekedés tört ki az iskolában. Magyarországon évente átlagosan huszonöt esetben támad a tanárra egy-egy felbőszült szülő, amiért az nem bánt úgy a gyerekkel, ahogy az otthoniak szerint kellett volna.

Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint az alapvető probléma az, hogy a szülő hajlamos a gyerek nevelését teljesen az iskolára bízni, miközben a gyerek jól tudja: a tanárnak nincsenek vele szemben olyan eszközei, mint amilyenek a szülőknek lennének.








hirdet�s