IRÁN-BRIT TENGERÉSZEK – London közvetlen tárgyalásokban áll Teheránnal

Nagy-Britannia közvetlen kétoldalú tárgyalásokat folytat Iránnal a 15 brit tengerészről, akiket a közel-keleti országban március 23 óta tartanak fogva. Ezt Des Browne brit védelmi miniszter jelentette ki vasárnap a BBC brit közszolgálati televízióban.

“MIndenképpen szeretnénk a lehető leggyorsabban, és diplomáciai eszközökkel megoldani ezt a kérdést” – mondta az interjúban a brit miniszter. Hozzátette: az irániak tudják, hogy Nagy-Britannia helyzete tiszta, és Londont csaknem az egész világ támogatja.

A brit védelmi miniszter azután tette ezt a kijelentést, hogy Teheránban radikális diákok kövekkel és petárdákkal dobálták meg a brit nagykövetség épületét.

A hivatalos teheráni verzió szerint a brit tengerészeket iráni felségvizeken fogták el. London szerint viszont az iráni akció Iraki területen történt, és ez a nemzetközi jog megsértését jelenti.

Londont támogatta a hét végén az EU és az Egyesült Államok is. Irán akcióját elítélte az ENSZ is.








hirdet�s