Interjú: Veres (Nika) Mónika

Akt.:
Interjú: Veres (Nika) Mónika
© Fotó: Szabi
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a bájos énekesnő Veres (Nika) Mónika volt, aki mesélt a kezdetekről valamint jövőbeli terveiről is az olvasóknak.

Szabi: Milyen emlékek kötnek Miskolchoz?

Veres Mónika: Nem csak a várost, hanem a régiót is nagyon nagyon szeretem. Mindig nyitott szívvel fogadtak és fogadnak az emberek, ez pedig most sem volt másként Bükkszentkereszten, ahol egy remek bulit csaptunk a lelkes közönséggel.

Szabi: Tudni lehet, hogy nagyon fiatalon kerültél közel a zenéhez. Mesélj erről!

Veres Mónika: Négyéves koromban egy szülinapi köszöntést énekeltem a Magyar Rádiónak. Ez volt az első énekes szereplésem, nyilván az óvodai fellépéseket leszámítva. Alapvetően zenei tanulmányaim klasszikus zenével indultak,hiszen a Magyar Állami Operaház gyermekkórusának tagja voltam csak viszonylag hamar kiderült, hogy a hangi adottságaim teljesen alkalmatlanok komolyzenére. Gimnázium után könnyűzenei szakiskolát végeztem, ahol volt ugyan klasszikus énekóra amiből vizsgáznunk kellett, de az már fiatalon látszódott, hogy nem ez a zenei vonal amiben maradandót fogok alkotni. Visszakanyarodva az ezredforduló környékére,  a következő nagy lépcsőfok a tizenhárom éves tinédzserkori “Nikás” időszakom volt amikor többek között a “Papa ne félts” c. sláger is született.

Szabi: Ezután következett a “Nikás” korszak lezárása?

Veres Mónika: Nagyjából 16 éves koromig tudtam Nikaként járni az országot és megmutatni magamat. Aztán picit háttérbe szorultam,nem igazán saját döntésemből kifolyólag. A személyiségfejlődésem szempontjából viszont abszolút így volt jó. Ezt követően elkezdtem magán énekórákra járni ahol első énektanárom Stefanidu Janula volt, akinek nagyon sokat köszönhetek hiszen ő kezdte a hitet visszaadni, hogy legyen bátorságom olyan dalokat is énekelni amit addig nem és higgyek abban, hogy mindezt át tudom adni a közönségnek. A következő nagy mérföldkő zeneileg a Kőbányai Zenei Stúdió volt Póka Egon vezetésével, ahol első évben bekerültem Babos Gyula jazz zenekarába amely formáció akkor alakult és Gyuszi Bácsi felkért, hogy vegyek részt a történetben amit hatalmas megtiszteltetésnek éreztem. A hét éves közös zenélés pedig igazán sok mindenre megtanított. A Babos Project Specialból kezdtek aztán hívni vokálozni különböző zenei produkciókhoz, de tehetségkutatókban is többször szerepeltem ezáltal. Ez is nagyon érdekes hiszen még mondjuk Amerikában nem meglepő ha egy vokalista önálló lemezt ad ki, addig itthon, ha újra kilépsz a reflektorfénybe és ismét az első sorba állsz, akkor furán néznek
rád. Nem vagyok türelmetlen, és nagyon élveztem ezeket a munkákat,egyáltalán nem negatív élményként éltem meg azt, hogy vokalistaként dolgozom. De arra is emlékszem amikor Zséda azt mondta, hogy “Móni előre, neked ott kell állni!”

Szabi: Zenei fronton is van újdonság,hiszen “Lélegzem” c dalodhoz nemrég klip is készült,mit lehet erről tudni?

Veres Mónika: A klip pici késéssel érkezett hiszen a dal már megjelent, de szeptemberre a videó is elkészült. A zenét Szabó Zé írta, csakúgy mint a Száz felvonást, a szöveg pedig Molnár Tamásnak köszönhető. Szenzációs dolog amikor az érzéseidet a gondolataidat meg tudod énekelni egy olyan dalban, amit teljes mértékben magamra tudtam formálni. Nagyon nagy élmény volt a forgatás, mindenképpen a szabadban akartunk egy egyszerű, letisztult képanyagot felvenni a nótához.

Szabi: Bereczki Zoltánnal is turnéztál nyáron,hogyan jött a közös munka?

Veres Mónika: Elkezdtem dolgozni egy csodálatos hölggyel aki sok mindenben segít nekem és egyébként Bereczki Zoli dolgait is intézi. Részben emiatt -habár akkor még nem dolgoztunk együtt amikor- felkértek legyek Zoli Álomkép turnéjának állandó vendége. Remek érzés volt ebben részt venni és színpadra állni minden egyes helyszínen. A nyár leginkább ezzel telt és a saját fellépésekkel.

Szabi: Tervek?

Veres Mónika: Valamiért azt érzem nagyon szeretném építeni azt, hogy ki az a Veres Mónika. Folyik persze az alkotói munka, készülőben vannak dolgok, de legyen még titok. Amit pedig lehet kevesen tudnak rólam, hogy vannak kis növendékeim akiket tanítok, vagyis próbálom átadni nekik azt amit én kaptam az évek alatt ebben a világban, remélem sikerrel.
Köszönöm Szabi!

Facebook: Veres Mónika

Szabi: Köszönöm a beszélgetést,további sikereket Neked!








hirdetés