Interjú: Szűcs Gabi

Akt.:
Béres Szabi és Szűcs Gabi
Béres Szabi és Szűcs Gabi
Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere a bájos énekesnő Szűcs Gabi volt, aki mesélt miskolci élményeiről és terveiről is az olvasóknak.

Béres Szabi: Milyen miskolci élményeid vannak?

Szűcs Gabi: Sok szép emlék és fellépés köt a városhoz, akár a Cotton Club Singers-ös időkből, akár mint szóló énekes. Legutóbb néhány hete a Bartók Plusz Operafesztiválon volt szerencsénk fellépni, ahol a Stereo Swing formációnkkal remek közönség előtt a csodaszép Miskolci Nemzeti Színházban zenélhettünk. Hatalmas élmény volt!

Béres Szabi: Milyen eddig az éved Gabi?

Szűcs Gabi: Talán az eddigi legnagyszerűbb dolog számomra 2016-ban, hogy Fonogram-díjat vehettem át az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma kategóriában, még a tavaly napvilágot látott “Tűsarkú lépteim” c. albumomért, amelyre nagyon büszke vagyok. Egyébként ez az első magyar nyelvű lemezem, ami igaz nem swing, mint az eredeti műfajom, hanem már picit poposabb korong és amelyről több nóta is (többek között az Eurovízión elhangzott “Úgysem felejtesz el” c. dal) nagy kedvenccé nőtte ki magát. Húsz éve vagyok a szakmában és a Cotton Club Singers óta először lettem díjazva szólóban, ami nagyon sokat jelent számomra.

Béres Szabi: Mit lehet tudnunk a Stereo Swing zenekarról?

Szűcs Gabi: A csapatban a hazai zenei élet ismert arcaival álltunk össze egy elektronikus swingelésre: Itt van velünk Koós-Hutás Áron (Pannonia Allstars Ska Orchestra) trombitán, Nádor Dávid a doboknál, Herold Peti és Jász Andris (Ghymes, Kéknyúl, Fábián Juli) szaxofonnal és Dj Ordiman a lemezjátszók mögött. Saját dalok, improvizáció és őrült hangulat, tánc: minden koncertünket ez jellemzi leginkább. Az electro swing ideális találkozása két, egyébként nem túl közel álló műfajnak, amely a swing dallamosságára, lágyságára és az elekronikus zene dinamikájára épül. Közel két év alatt állt össze az a saját dalokból álló bemutatkozó album, ami Parov Stelar vagy a Tape Five nyomdokaiba lép.

Béres Szabi: Zenei frontom várható újdonság?

Szűcs Gabi: a Fonogram-díj egy erős löketet adott ahhoz,hogy a magyar nyelvű dalokat se szorítsuk háttérbe, így az electro swing-en kívül még elkezdtük folytatását a Tűsarkú Lépteimnek, ha nem is teljes lemezben, de dalokban mindenképp gondolkodunk.

Béres Szabi: Nyár?

Szűcs Gabi: Sok fesztivál valamint szabadtéri koncert az ahol láthatóak leszünk még a nyáron és augusztus 20-án Egerben a Dobó téren is játszunk a szimfonikus zenekarral.

Béres Szabi: Köszönöm a beszélgetést, további sikereket.








hirdetés