Interjú: Rúzsa Magdolna

Akt.:
Interjú: Rúzsa Magdolna
Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere az elragadó Rúzsa Magdolna volt, aki az idei Borsodi Fonó meghívására látogatott el “Légzés” c. turnéjával Miskolcra.

Béres Szabi: Hogy érezted magad (ismét) Miskolcon Magdi?

Rúzsa Magdolna: Mindig jó itt, mostanában már úgy érzem, hogy hazajárok Miskolcra. Nagyon várt a közönség, amit érzékeltem már koncert előtt a különböző felületeken, ahol kommunikálok velünk, és nem is csalódtam, hiszen egy varázslatos este volt, egy mesébe illő helyszínen együtt veletek kedves miskolciak.

Béres Szabi: Milyen eddig az éved?

Rúzsa Magdolna: Eddig nagyon-nagyon jó és tartalmas az évünk, tényleg szép ívet járunk remélem, hogy ez így fog a továbbiakban is folytatódni. A nemrég megjelent “Légzés”c. dal nagy sikerrel fut, jelenleg is vezeti a (rádiós top 40) slágerlistát, aminek szívből örülünk. A “Légzés” arról az érzésről szól, amit minden ember keres. Egy szerelmes, de dübörgő dal, amit imádok együtt énekelni a közönséggel. De az idei Arénás koncert éppúgy kellemes emlékeket hagyott bennünk, aminek a munkálatai most is zajlanak, hiszen télen egy DVD megjelenés lesz belőle.

Béres Szabi: Tervek?

Rúzsa Magdolna: A koncertek mellett készülőben vannak új dalok, így idén várható ezen a terén még újdonság. Ami nyáron mindenképp kiemelkedő lesz, az a Budapest Parkos koncert, ahová rohamosan fogynak a jegyek.

Béres Szabi: Köszönöm Magdi!

https://facebook.com/ruzsa.magdolna/
https://facebook.com/szabihappyendmix.