„Eszembe jutnak róla dolgok”

Akt.:
Rusznyák Gábor
Rusznyák Gábor - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A miskolci színház új korszakának első kortárs drámáját, Háy János művét Rusznyák Gábor rendezi. Interjú Rusznyák Gábor színházi rendezővel.

A próbák a napokban kezdődtek, június elején tartják A Gézagyerek című színdarab szakmai bemutatóját. A rendezővel beszélgettünk.

– Kiss Csaba, a miskolci színház új igazgató nyilatkozataiban annak a reményének ad hangot, hogy a vezetése alatt valami olyasmi történhet itt, mint ami a Kaposvár-jelenség volt: egy vidéki teátrum a magyar színházi élet művészi értelemben meghatározó központjává lett. Ön, aki 2009-ig Kaposvárott dolgozott, reális lehetőségnek tartja ezt?

Rusznyák Gábor: – Én nagyon szerettem ott dolgozni. Kaposvár egyik ereje a vezető személyiségében rejlett – Zsámbéki Gábor, majd Babarczy László igazgatta a színházat. Mindketten, komoly szellemi tőkét tudtak odagyűjteni – a rendezők, zeneszerzők, írók, színészek, inspirálták és kontrollálták is egymást. A Kaposvár-jelenség jellemzője volt a „megnézés”: a félkész darabot megnézte és ízekre szedte az adott rendezői gárda, ennek révén is volt szakmai párbeszéd a színházról, kialakult, kialakulhatott közös gondolkodásmód, közös nyelv. Szerintem ez elemi feltétele annak, hogy különböző ízlésű alkotók viszonylag egy minőségű előadásokat tudjanak létrehozni. A vidéki színházak esetében pont a az szokott lenni legnagyobb probléma – színház-szakmai értelemben –, hogy a néző más-más színházi minőséggel találkozik, ha egy operettre, mással, ha egy vígjátékra, s megint mással, ha egy kortárs drámára ül be. Ha színházi alapfogalmakról egyet tudunk gondolni mi, akik egy társulatot alkotunk, akkor a néző, noha más-más darabbal, színházi formával találkozik, de mindig ugyanazzal a minőséggel, színvonallal. Ma is vannak jó és erős színházi műhelyek, de olyan, mint Miskolcon, hogy ennyi rendező lenne együtt, nincs máshol (Kiss Csabával együtt öt színházi rendező szerződött Miskolcra – a szerk). Hogy ez működik-e „itt és most”, az majd kiderül.

– A miskolci közönség eddig egyetlen színpadi munkáját láthatta, egyetlen előadásban: 2009-ben, az operafesztiválon, Schönberg A bibliai út című művét, a kaposvári színi akadémisták felolvasószínházi előadásában. Ez nem elégséges ahhoz, hogy a színházeszményéről benyomásokat szerezzenek a nézői. Mit jelent az ön számára a színház?

Rusznyák Gábor: – Én a színházat asszociációs játéknak gondolom. Elolvasok egy darabot, eszembe jutnak róla dolgok, megfogalmazódnak kérdések, amiket továbbadok a színészeknek, akiknek szintén az eszükbe jut valami, és így tovább… Olyan ez mint kavicsot dobni egy tóba. Jó esetben hullámok verődnek. Az is jó, ha minden előadásnak külön világa van, külön világa tud lenni. Hangulata. Saját tere, levegője. A költői, lírai színházat szeretem, amely nem dokumentarista, nem a maga valóságában mutatja a jelent, de rákérdez a körülöttünk lévő világra. Nem hazudni akar, nem elringatni, nem mulattatni, nem megoldásokat, kész válaszokat adni, hanem kérdezni.

– Mennyire alkalmas az ilyen színpadi világ megteremtésére az a színház, ahová most megérkezett?

Rusznyák Gábor: – Ez nem színházfüggő – láttam már ugyanattól a társulattól nagyon jó, és borzasztó előadást is. Ha jó állapotban van egy társulat, nyitottsággal találkozik az ember. Teljesen mindegy, kivel dolgoznak a színészek, ha nyitottak, ha otthon vannak a szakmájukban, ha megszabadulnak a munka idejére az egzisztenciális függőségüktől, akkor képesek kifejezni magukat bármiféle irányzatot képviselő színházban. Itt a napokban kezdtük el a munkát, nincsenek határozott benyomásaim.

– Ez a munka, az első miskolci rendezése Háy János A Gézagyerek című darabja. Háy János művei eddig nem szerepeltek a miskolci színpadon, noha a drámái gyakorlatilag teljesen feldolgozzák az elmúlt legalább 40 év magyar történéseit. Alapművek. Miért éppen ezt választotta az életmű gazdag kínálatából?

Rusznyák Gábor: – Kiss Csaba igazgatói koncepciójában, amit együtt dolgoztunk ki, szerepelt, hogy minden évadnak meglesz az a kortárs szerzője, aki az egész szezonban a városhoz, a színházhoz kötődik. Az volt a megállapodásunk, hogy ezt az előadást most én állítom színpadra. Nemrég rendeztem Marosvásárhelyen A Gézagyereket, ötletként javasoltam Háy Jánost. Több darabját is elolvastam, újraolvastam, de végül a Gézagyereknél maradtam.

– Ez azért is meglepő, mert az ön rendezői munkásságára nem jellemző a duplázás, ráadásul azt a kérdést is felveti, hogy akkor a színház kreatív, vagy alkalmazott művészet e.

Rusznyák Gábor:  -Tényleg nem jellemző rám, de csináltam már ilyet. Rendeztem például Csehov Platonovját Kaposvárott, nem voltam elégedett a végső formájával és így megcsináltam főiskolásokkal Marosvásárhelyen. Ez most nem így van: A Gézagyerek marosvásárhelyi előadásával elégedett voltam. Egyszerűen arról van szó, hogy A Gézagyerek tűnt a leginkább annak a Háy-drámának, amelyik az itteni közönséget a legjobban megérintheti: hogy milyen az, amikor az emberek tömegének nincs munkája, milyen az, amikor a német megvette a gyárat, mi az, hogy alkoholizmus és így tovább. Ez a darab így alkalmas rá, hogy a közönség és mi, elinduljunk a színházról való közös gondolkodás útján. Természetesen Háy János darabjának megvan a maga világa a fejemben, hoztam döntéseket, adtam bizonyos kérdésekre bizonyos válaszokat, ezen nem tudok vagy inkább nem akarok változtatni. Valószínű, hogy a miskolci nézők 99,9 százaléka nem látta még ezt a darabot, az ő szempontjukból ez így nem kérdéses. Biztosan lesz, ami ugyanolyan, lesz mint Marosvásárhelyen volt, és lesz, ami más: mások a színészek például, mások a tapasztalataik, a reakcióik, mást adnak hozzá alapanyaghoz, igyekszem velük újraszülni az előadást.

– A Gézagyerek ősbemutatója 2001-ben volt, Debrecenben. Nem lehet mondani, hogy végigsöpört volna a hazai színpadokon, de azt sem, hogy nem érintette meg a magyar színházat. Van-e még az eddigi bemutatókon túl valami, amit érvényesen el tud mondani az az új előadás erről a műről, vagy e dráma révén a mi világunkról?

Rusznyák Gábor: – Ez egy erősen rendszerváltó történet, de nem ez az igazán fontos benne. Amiről a darab szól, egy anya és – az autisztikus tüneteket mutató – fiú viszonya, vagy az élet mindennaposságának az ábrázolása: örök érvényű. Ez a darab a szerző műfaji megjelölése szerint istendráma, rákérdez az Istenre, az Isten létére, a hozzá való viszonyunkra illetve az ő viszonyához hozzánk. Ez Faust-i mélységű történetté teszi, legalábbis a számomra. Az is érdekelt, formailag hogyan lehet elmesélni, amikor elkezd kitágulni a kőfejtő világa ezeknek a kővé vált embereknek a világáig. Hogyan tudjuk megmutatni ezt anélkül, hogy ez ne szájbarágós legyen, hogy ennek a nagyon egyszerű, nagyon „egyszerű” emberi történetnek megmaradjon a költőisége.

– Hogyan lehet/szabad Háy Jánost színpadra állítani? A szöveg és az általa ábrázolt helyzetek csábítanak a drámában használt minimalista, a nyelvi esetlenségeket használó felszínes megközelítésekre – a történet felszíne is érdekes.

Rusznyák Gábor:  -Benne van ennek a lehetősége is, mint ahogyan az is, hogy realista előadás legyen A Gézagyerek. És még számos megközelítése lehetséges, de ez már formai kérdés. Minden forma lehet üres, ha pusztán a forma látszódik és működik, és nincsenek mögöttes szándékok, valódi megélt tartalmak.

– Bujdos Attila –

Kockás konyhakövek 

„A Gézagyerek története például ennyi: az autista Gézát felveszik a kőfejtőbe, ahol a robbantás után szalagra rakott kőáradatot kell figyelnie, s ha rendellenességet észlel, idegen anyag, netán ember kerülne a szalagra, meg kell nyomnia a piros gombot, és a szalag leáll. Csakhogy, mivel soha semmi rendellenesség nem történik, Gézagyerek feleslegesnek érzi magát, ott akarja hagyni a „munkát”. Ezt megakadályozandó az őt istápoló kőfejtők kitalálják, hogy egy áldozatul esett kóbor kutya tetemét dobják a szalagra, mintha egyikük lenne az áldozat. Géza teljesíti feladatát, megnyomja a piros gombot, de sikerélmény helyett kikészül, mert azt hiszi, hogy Lajos bácsi halt meg. Este viszont amikor lemegy a kocsmába, döbbenten látja, hogy Lajos bácsi, mint minden nap munka után, jókedvűen italozik. Gézagyerek félreérti a tréfát: végleg otthagyja a kőnézést, otthon ismét, mint a történet kezdetén, megszállottan csak a kockás konyhaköveket nézi.”
(Forrás: Gerold László: Gézagyerek az arénában, Ellenfény) 

 Rusznyák Gábor

Születési idő: 1973. március.  

1994 – Körösi Csoma Sándor Főiskola, tanító

1995 – „Regionális Színházművészetért” Alapítványi Főiskola, színész

2000 – Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező

Színházak:

2000-2001 Vígszínház

2002-2003 Kolozsvári Állami Magyar Színház

2003-2009 Csiky Gergely Színház, Kaposvár

A Kaposvári Egyetem adjunktusa

díjak:

A legjobb előadás díja (48th.Sterijino Pozorje Festival – Novi Sad) Családtörténetek – Belgrád, 2003.

A legjobb rendezés díja (Szegedi Alternatív Színházi Szemle, 2004)

A legjobb független színházi előadás díja (Színházi Kritikusok Céhe – Bozgorok, 2004)