Interjú: Péterfy Bori

Akt.:
Péterfy Bori
Péterfy Bori
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere szombat délután Péterfy Bori volt, aki sok érdekességet megosztott a miskolci hallgatókkal.

Szabi: Októberben jártál utoljára itt a stúdióban, mi történt azóta veletek?

Péterfy Bori: Nekünk mondhatni minden megváltozott, szóval elképesztő sok változás történt mióta beszéltünk Szabi… Két tagunk lecserélődött, ugyanis Mészáros Ádám, a gitárosunk és Laskai Viktor, a dobosunk elhagyták a zenekart. Nem váratlan lépés volt a részükről és semmilyen feszültség nem előzte ezt meg, hiszen ők már régóta életváltást terveztek, így a gitárosunk, mint ahogy nagyon sokan, kiköltözött Berlinbe és az egész családdal együtt megpróbálnak új életet kezdeni, a dobosunk pedig Dj SuperStereo néven már egyre inkább elkezdte saját karrierjét építeni, mert ő erre szeretett volna koncentrálni.

Amennyire fájdalmas az elválás, annyira jót is tett a vérfrissítés, szóval mondhatni ez egy egészen új dolognak a kezdete. Az új dobosunk Gáspár Gergely, akit a nagyközönség már ismerhet is tavalyról az X-Faktorból, hiszen a Fat Phoenix formációnak ő volt az ütőse. A gitárosunk pedig Nagy István, aki az Esti Kornél zenekar (gitáros) frontembere volt, szóval őt sem kell nagyon bemutatni. Azóta pedig gyakorlatilag éjjel-nappal próbálunk, mert hihetetlen mély vízbe dobódtak a fiúk, hisz embertelen sok számot kellett megtanulniuk, plusz meg kell tanulni a 2b akusztikus ülős programunkat. És az is kiderült, hogy az eredeti ős zenekarunk, az Amorf Ördögök újra összeáll, így ezt is el kell, hogy kezdjék felfedezni. Mostanság tehát leginkább a próbateremben vagyunk, ahol megy a munka teljes gőzzel.

Szabi: Amorf Ördögök? Hogyan jött az ötlet, hogy elővegyétek a formációt?

Péterfy Bori: Mindig a levegőben volt, hogy valamikor ismét összeáll a csapat,habár én nem annyira hittem ebben, de amit a mondás is tart… “Soha ne mondd, hogy soha”… 🙂 A szívünkben mindig ott élt, hiszen annyira sok szuper száma volt az Amorf Ördögöknek és az még egy másik időszak volt, a 2000-es évek eleje. Igazából nagyközönséghez soha nem jutott el, tehát mindig megmaradt egy legendának… Abban az időben nem volt ez az őrület, nem voltak közösségi oldalak, nem volt az, hogy mindent felvesznek, tehát nagyon kevés lenyomata maradt a dolognak. Az A38 hajón elkezdtünk egy “lemezvégigjátszó” koncert sorozatot, ez mindig egy alkalom, ahol elejétől a végéig eljátszunk egy lemezt, ami egy igazi kuriózum, mert egy albumról csak a számok fele szokott felcsendülni általában. Az A38 hajó ötlete volt, hogy a 10 éves Amorf Ördögök – Cellux-symphonia lemezt is végigjátszanánk… Egy koncertről volt szó, amire egy nap alatt elmentek a jegyek, szóval remek érzés azt tudni, hogy az emberek emlékeznek ránk… 🙂

Szabi: Új lemez?

Péterfy Bori: Dolgozunk az új lemezen, abszolút nem kapkodósan, hiszen nem sürget minket semmi sem, így most az időnk nagy részét a próbák teszik ki, a produkciók bepróbálása. Valamint a 8 éves turnénk második állomása Miskolc és a Helynekem, ahol mindig jó bulik jönnek össze, ez egyik kedvenc klubunk az országban. Április 10-én pedig Budapesten lesz a nagy 8 éves koncert, ahová szintén várunk mindenkit. Tervben van még duett lemez is, az idő pedig eldönti lesz-e rá kapacitásunk.

Szabi: Tervek?

Péterfy Bori: A zene mellett ott van párhuzamosan nekem a színészet. Ősszel lehetett engem látni a “Terápia” c. sorozatban az HBO-n. Októberben pedig fogok játszani a “Száll a kakukk fészkére” c. film színdarab változatában Budapesten egy női főszerepet. Igyekszem lopott percekben pihenni is, de imádom a zenét, imádom a munkámat és ameddig ezzel örömet okozok az embereknek nagy baj nem lehet. 🙂

https://www.facebook.com/peterfybori

Szabi: Köszönöm Bori! További sikereket Nektek!

Péterfy Bori: Köszönöm Szabi, most is jól éreztem magam Nálad!








hirdet�s