Interjú: Nigel Stately

Interjú: Nigel Stately
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Nigel Stately volt, aki mesélt többek között a kezdetekről és a méltán híres Deep Cafe sorozatáról is a miskolci hallgatóknak.

Szabi: Mikor és hogyan kezdődött a zene iránti kötődésed?

Nigel Stately: Mikor kezdődött? 🙂 Szerintem velem született vagy én születtem a zenével, mert amióta az eszemet tudom a zene kíséri a mindennapjaimat, azzal fekszem, azzal kelek és ebben találtam meg az önkifejezés legjobban átadható formáját és az már csak egy külön öröm, hogy az emberek szerte a világban vevők erre.

Szabi: Deep Café sorozatod hatalmas népszerűségnek örvend a hallgatóság körében. Miért pont Deep az a stílus amit játszol és hogyan jött a sorozat ötlete?

Nigel Stately: Igen büszkén mondhatom, hogy elértem a 18 millió feletti hallgatottságot, ami már forintban sem lenne rossz, nem hogy euroban.:) A deep house-nu disco stílus az amiben igazán át tudom adni önmagam, a DEEP CAFÉ mixeim 25. állomásánál jár már, tökéletesen tükrözi mindazt, ami egészen az első résztől a legutóbbi elkészítéséig van-volt bennem. Maga a név az teljesen spontán pattant ki a fejemből, én úgy gondolom, hogy azok a zenék amiket játszom illenek otthonra, autóba, délutáni vízpartra és az éjszakába is megállják a helyüket.

Szabi: Saját zenei megjelenésben gondolkozol?

Nigel Stately: Saját zenék? Pont aktuális a kérdés a múlt héten lett leforgatva a “Saved me” című zenénk, amit Goldhand-el karöltve készítettünk, már a zenei csatornák is megkerestek, hogy várják a klipet, mert szívesen a palettájukra tűznék.

Szabi: Nyár? Tervek?

Nigel Stately: Ha a facebookomra tekintesz azért, aki szeretne hallani élőben, az akár heti 3-4-szer is megteheti, úgyhogy nem panaszkodom, augusztusban megyek újra Montenegróba, ahol tavaly kétszer is megmutathattam magam, idén vár még rám újra egy dél-afrikai fellépés, valamint Tokió is ott van a kis noteszban 😉

Szabi: Köszönöm a beszélgetést, további sikereket Neked!

www.facebook.com/nigelstately