Interjú: Newik

Akt.:
Interjú: Newik
Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere Newik volt, aki 2014 után 2015-ben is az “Év Hazai Mainstream DJ-je” díjat kapta meg szakmai szavazatok alapján.

Béres Szabi: Milyen érzés Viktor, hogy a szakma ismét téged választott a legjobb lemezlovasnak “Hazai Mainstream” kategóriában?

Newik: Hihetetlen és egyben megtisztelő érzés volt, hogy a szakma ismét úgy döntött, én érdemlem meg ezt az elismerést. Tavaly rengeteg fellépést tudhattam magam mögött, viszont lényegesen kevesebb idő jutott zenekészítésre, így nem is jöttek olyan dalok, melyek akkora átütést értek volna el mint anno a “My Love”, aminek az első díjam mindenképp köszönhető. De boldog vagyok, hogy a szakma így döntött és nagyon köszönöm a szavazatokat.

Béres Szabi: Eddig milyen az éved?

Newik: Nemrég jelent meg legújabb dalom, az “I Believe In You” ami leginkább egy popos-diszkós nóta nyári életérzéssel megspékelve, és legfőképp rádióhallgatók számára elkészítve. Az eddigi visszajelzések a közönség részéről pozitívak, aminek nagyon örülök. A (dj) szakma pedig igazán csak a dal remixeit érezheti majd magáénak, hiszen az original verzió túlságosan is “rádiós”… A remixek egyébként készülnek, többek között Nigel Stately is nemsokára újraértelmezi a korongot. Klip is várható hamarosan, de hogy milyen és mikor, az legyen még titok…

Béres Szabi: Egyéb megjelenés várható?

Newik: Jelenleg nincs stúdiózás, most leginkább azon dolgozunk, hogy “I Believe In You” tudjon beérni. A rádiónál azért több hónap kell ahhoz, hogy egy dalt a hallgatóság megkedveljen és megszeressen… Jelenleg a dal tesztelése zajlik és a vidéki rádiók többsége is a napokban kapja meg. Ötletek persze vannak a jövőre nézve, szóval érkeznek még zenék.

Béres Szabi: Tervek?

Newik: A fellépések folyamatosan dübörögnek és a rezidenciákon is hallható/látható vagyok a továbbiakban, így minden csütörtökön Budapesten a Kraftban verjük ki a ház falát, valamint a győri Neo-ban jelenleg havonta kétszer pakolom a lemezeket, hiszen Győr mindig is egy különleges hely lesz számomra. Nyáron a győri strandon is megtalálható leszek egy csodaszép környezetben és hamarosan (Május 21.) Neo Garden! 🙂

Béres Szabi: Köszönöm a beszélgetést, további sikereket Viktor!