Interjú: Kovács Kata – Állatvédőrség

Akt.:
Interjú: Kovács Kata – Állatvédőrség
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Kovács Kata, a Borsodi Állatvédőrség vezetője volt, aki sok fontos információt elmesélt a miskolci hallgatóknak.

Szabi: Októberben beszélgettünk utoljára, mi történt azóta veletek?

Kovács Kata: Azóta még többen megismertek minket ezáltal, több lett a bejelentés és sokkal több helyszínre kell mennünk. Sok esetben pedig sajnos számunkra is megrázó dolgokkal találkozunk. Sajószentpéter és környéke az, ahonnan több sérült kutyát is behoztunk, de Damakon is megmentettünk két olyan ebet, akik élelem nélkül voltak egy sötét házba bezárva. De mesélhetnék még hasonló eseteket… Azon vagyunk a kollégáimmal minden nap, hogy ahol tudunk segítsünk az állatokon. Ideiglenes befogadásra és bármilyen önkéntes segítségre pedig továbbra is várjuk a jelentkezőket.

Szabi: Májusban több olyan program is lesz ahol kint lesztek, mit lehet erről tudni?

Kovács Kata: Ami talán a legnagyobb, és legfontosabb esemény is egyben az a május 9-i Országos Állatvédőrség Alapítvány – állateledel gyűjtési akciója, amit kiemelten támogat a Spar üzletlánc, így Miskolcon a Szinvaparkban várunk minden olyan embert, aki akár egy konzervvel is tud segíteni és ezzel támogatni a kezdeményezést. A másik dátum május 17-e, ami az “Állatszeretet” napja, ekkor a Belváros Ligetbe várunk minden kicsit és nagyot, akik remek programok mellett (kutyás bemutatók, amatőr kutyaverseny, lovaglás) sok hasznos tanácsot is kaphatnak a felelős állattartásról. Május 23-án pedig Mályiban a második Nature Festen leszünk jelen, ahol többek között Hortobágyi Madárkórház és a Spider mentőcsoport is tart bemutatót. Itt a Szinva Rádió is képviselteti magát, ha jól tudom. Ezek azok a programok tehát ahová várunk mindenkit, hiszen ingyenes rendezvényekről van szó és egy céljuk van csupán az állatok megsegítése.

Szabi: Az Országos Állatvédőrség oldalán jelentkezni is lehet hozzátok Állatvédőrnek?

Kovács Kata: Igen van rá mód, hogy aki akar csatlakozzon hozzánk. Lesz egy néhány hónapos felkészülés (tanfolyam) amiben jogi anyag és különböző gyakorlati anyagokat tartalmaz. Segítünk mindenkinek a felkészülésben mindenkinek, a vizsga időpont pedig szeptember környékén várható. A vizsga után igazolványt kap az illető, onnantól pedig hivatalosan is Állatvédőrnek mondhatja magát.

Szabi: Köszönöm Kata és Hajrá!

www.facebook.com/BorsodiAllatvedorseg



Sporthírek






hirdetés