Interjú: Kávészünet

Akt.:
Interjú: Kávészünet
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnerei csütörtök este a Kávészünet együttes két oszlopos tagja Németh Ferenc és Popovics György voltak, akik sok érdekes információt megosztottak a miskolci hallgatókkal.

Szabi: 2005-ben kezdődött minden, meséljetek picit a megismerkedésről?

Kávészünet: Tudni kell, hogy évekig szobatársak voltunk a kollégiumban és a klubhelyiséget is gyakran látogattuk közösen. Szóval az idő és a lehetőség adott volt. Persze előtte mindketten foglalkoztunk már zenével, igaz különböző stílusú/műfajú zenéket kedveltünk. Az első vers amit megzenésítettünk talán a Csonka vers, a Mama volt. Idővel egyre több helyre, iskolákba hívtak minket fellépni, így már csak egy komolyabb lehetőségre vártunk, hogy mégtöbb ember számára meg tudjuk mutatni azt amit csinálunk. A Csillag Születik egy remek lehetőség volt, mi több a nevünket is a műsor előtt találtuk ki. 🙂 Sok jó élményt adott a műsor, de tudni kell azt is, hogy ez magában nagyon kevés lenne ahhoz, hogy évekig ott tudjon maradni az ember a köztudatban. Sokat dolgozunk azóta is, hogy ez így legyen. Az idei 200 fellépés pedig minket igazol. 🙂

Szabi: Műfajban hová tennétek a zenéteket?

Kávészünet: Mivel mi is több stílust kedvelünk, így a zenéink is ezt takarják. Megzenésített verseink között találunk egészen akusztikus megszólalású dallamoktól kezdve a slágeres popzenén keresztül a legkeményebb lüktetésű rockzenéig mindenféle műfajt, mivel a megzenésítések a vers hangulatához, mondanivalójához igazodva alakulnak ki. Nem meglepő hát, hogy a kávézókban, klubokban, iskolákban, ünnepi eseményeken és a fesztiválokon egyaránt találkozhatnak a mindig lelkes közönség velük, hol duóként, hol pop-rock band-del, hol vonós zenekarral kiegészülve, de még beatbox-szal alátámasztott soundsystem megszólalással is szoktuk járni az országot. Igyekszünk tehát széles skálán mozogni, így több embert elérni a zenével.

Szabi: 2014? Milyen volt számotokra?

Kávészünet: Nagyon sok fellépésen vagyunk túl, szóval nem volt sok időnk unatkozni. Remek bulik voltak a “Kávészünet Slam turné” állomásai is, ahová Said (Akkezdet Phiai ) és Wolfie (Punnany Massif) is elkisértek minket. Nemrég jött ki az új album,ami remek fogadtatásban részesült a közönség és a szakma részéről egyaránt. Klip is készült a “Ki minek gondol, az vagyok annak” című dalhoz, ami már elérhető a hivatalos youtube csatornánkon. A nóta egyébként Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak… c. költeménye.

Szabi: Tervek?

Kávészünet: Tervek mindig vannak amit igyekszünk a jövőben is megvalósítani,és azon fogunk dolgozni a jövőben is, hogy minél több fiatalt közelebb hozzunk a zenéhez az irodalomhoz és a versekhez. Az tesz minket boldoggá, ha örömet szerzünk kicsiknek és nagyoknak! 🙂

Szabi: Köszönöm Srácok! További Sikereket!

Kávészünet: Köszönjük Szabi és Szinva Rádió! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk Nektek!








hirdet�s