Interjú: Happy Gang – Cory

Akt.:
Béres Szabi és Cory
Béres Szabi és Cory
Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere a Happy Gang frontembere Cory volt, aki többek között mesélt az idei Miskolci Sörfesztiválon szerzett élményeiről is az olvasóknak.

Béres Szabi: Milyen élményekkel távoztál a Miskolci Sörfesztiválról?

Happy Gang – Cory: Egy csodálatos hölgy úgy fogalmazott, hogy “eszméletlen” jó bulit csináltam. Mindent beleadtam és együtt a közönséggel, csúcsra húztuk a hangulatot. Több kiemelkedő fontosságú rendezvényen lehettem ott idén Miskolcon, ami megtisztelő és igyekeztem, emlékre érdemes teljesítményt nyújtani. A visszajelzésekből az tükröződik vissza, hogy a szándék elérte a célját. A februári kocsonya farsangos bulit, augusztusban a Balatonnál dicsérte meg szívből, egy másik fantasztikus hölgy. A Rádió M-s nyári csapatást, pedig mi sírtuk vissza nemrég egy rádiós interjú alkalmával. Ezen az úton megyek tovább. Erre az alapra építem a produkcióm.

happy-gang-press-2

Béres Szabi: Egy sűrű és mozgalmas nyár van mögötted, melyek voltak a kiemelkedő momentumai a szezonnak?

Happy Gang – Cory: Talán a legfontossabb, hogy azon a színvonalon tudtam minden előadáson szerepelni, ahogy azt magamtól elvárom. Amikor ránéztem a naptárra, nyár elején, hát…úgy éreztem, hogy ez komoly kihívás lesz…Az volt:) 10 fős stábbal dolgoztunk azon, hogy minden rendben legyen. Léptékben emelkedett ki egy győri élő koncert, ahol 18 ezres közönségnek zenéltem, frenetikus őrület és katartikus élmény volt. De a Sziget Fesztivál is oda lett téve nagyon és a Budapest Park is, ami mindig öt csillagos buli. De lelkületben az a teteje mindennek, ami többször megtörtént, legutóbb a felvidéki Somorján, hogy amikor már fokozhatatlan a hangulat, a közönség sokadik vissza-vissza után, spontán, ria-ria Hungária skandálásba kezd, ami a totális “hideg kirázós”, a “könnyek a szemem sarkában” szintű érzés. Ezt nem lehet túlszárnyalni semmivel.

Béres Szabi: Az utóbbi egy évben több változás is történt a Happy Gang arculatában, mit lehet tudnunk ezekről és mi várható a közeljövőben?

Happy Gang – Cory: 2017 januárjától már egy új verzióban lépek fel, két fős legénységgel magam mögött. Dj Session Show műsorom ebben a felállásban dübörög. Élő koncerten, pedig öt fős zenekar, plusz egy dj a csapat. Még újabb fejlesztés, hogy augusztustól a saját nevem is szerepel a megjelölésben, tehát a “Cory” márkanév is előtérbe került. Több dolog miatt döntöttem így és úgy érzem, hogy a legnagyobb Happy Gang dalok és további ütős slágerekből álló műsoromhoz egy egy vadonatúj dalom is, ebben a formában jobban beilleszthető. Gyakorlatban már ez működik, ez maga a koncepció, ez alkotja a repertoárom, ami hozza a sikereket. Tulajdonképpen a tartalomhoz igazítottam a címkét. Teljes figyelemmel előre tekintek és jönnek majd az új dalok folyamatosan. De itt nem a sebesség a lényeg, hanem az alaposság, szóval csak jól előkészített lépéseket igyekszem meglépni, ahogy eddig. Ez türelem játék és az időzítés mesterfoka. Lélektani pillanatokra kell készen lenni, felismerni és akcióba lendülni.

Béres Szabi: Zenei fronton mi a helyzet?

Happy Gang – Cory: A zenei élet, mint minden más, folyamatosan alakul, változik, nem árt, ha az ember figyel és alkalmazkodik, úgy, hogy az alap értékeit mindig tovább viszi. Az idei nyáron sokak “megdöbbenésére” egy pop dal lett a mindent vivő sláger. A Despasito. Ez most vagy egy fellángolás vagy egy visszarendeződés kezdete lesz. A dj-k pop előadóvá válásában egy gyenge pont van, hogy nem a dj énekel, ami a youtube-on mindegy, de ugye egy színpadon hiányérzetet kelt. Azaz ugye egy énekes megy előre és a saját hangján csinálja a bulit. A dj, a sok előny mellett, e tekintetben hátrányban van. Nagy elektronikus fesztiválon ezt kompenzálja a sok technika, fény, effektek stb. De egy co ágyút azért nehéz körbe rajongani. Szóval majd meglátjuk merre mozdul a dolog. A lényeg, hogy ma már mindenki megmutathatja magát, nincsenek korlátok, így igazi zenei szabadság van. Sok izgalmas zenei fúzióval szuper, új stílusok is létrejöttek. Csemegézhetünk a remekművek közt, mindenki megtalálja a saját kedvenceit. Magam részéről is egy ilyen hybrid létben vagyok, ötvözöm a dj, a pop, a hip hop, az elektronikus és a klasszikus zenekari hangzást. Mivel mindegyiket szeretem külön külön is.

Béres Szabi: Tervek?

Happy Gang – Cory: A jövő évben is hasonlóan szeretném kivitelezni a dolgaim, de már több szerepet kapnak az új kreatív munkáim, dalaim az erőforrásaimból, ami bízom benne, hogy az égiek áldásával, a közönség szeretetével beteljesítik a küldetéseik:) Fokról fokra, örömteli környezetben, jó közösségben, támadó játékot játszva igyekszem a csúcs felé.

Béres Szabi: Köszönöm a beszélgetést!








hirdet�s