Interjú: Happy Gang

Akt.:
Interjú: Happy Gang
Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere a Happy Gang együttes oszlopos tagja Cory volt, aki többek között mesélt hamarosan megjelenő Best of Plus című albumukról is az olvasóknak.

Béres Szabi: Néhány napja, a Total Dance fesztiválon léptetek színpadra több ezer ember előtt, a Budapest Parkban, milyen volt a buli?

Happy Gang – Cory: Fantasztikus élmény volt, telt ház előtt “gangelni” A helyszín egyedi és igazi presztízs ott a nagyszínpadon fellépni. A Budapest Park 6 éve nyitott ki, ötben ott lehettünk, nagyon büszkék vagyunk erre. Egyben azt is jelent, hogy már öt éve, egy új pályát nyitottunk a produkciónak, amit folyamatosan fejlesztünk, elsősorban a koncerteken történtek alapján. Ebből építkezünk.

Béres Szabi: Hogyan telt eddig az évetek?

Happy Gang – Cory: Egy szempillantás alatt nyár lett. Januárban azt gondoltam, na most szusszanok kicsit, mert a 2015. brutál húzósra sikerült…, na nem úgy lett. Valahogy ismét, egy magasabb fokozatba kapcsoltak a dolgok. Pedig úgy érzem, hogy kifejezetten, undergroundban toljuk. Szóval semmi nagy cécó nincs körülöttünk… Érdekes ezt megélni. Eközben, sokat stúdiózom, dalok születnek, szinte mindennap, elképesztő kreatív cunamiban vagyok…Lehet a kakaó a varázsszer. :) Ahogy egy mondásunk, összefoglalja: A munka előbb utóbb, meghozza az eredményét.

Béres Szabi: Zenei fronton mi a helyzet?

Happy Gang – Cory: Gyakorlatilag már összeállt egy Best of zenei anyag, néhány új dallal. Prémium Best of Plus lesz a címe. A kiadvány célja, hogy egyrészt összefoglalja és eljuttassa a zenehallgatókhoz és a most koncertekre járó aktív 25-40 és az újabb 20 év alatti korosztályok számára, (akiknek rendszeresen előadásokat tartunk), zenei munkásságunk legsikeresebb, közkedvelt szerzeményeit. Ugyanakkor lehetővé teszi, a teljes spektrumú digitális megjelenést is, hiszen nem volt a múltban erre módunk, tekintve, hogy utolsó albumunk 1999-ben jelent meg, viszont óriási igényt támaszt a közönség, hogy ez megtörténjen.

Béres Szabi: Tervek, nyár?

Happy Gang – Cory: Szeptemberig táblázva vagyunk bulikkal. Közben még stúdiózás. Na és ahogy szoktam mondani, a bulikat nem elég beírni, meg is kell csinálni. Ezalatt azt értem, hogy szívvel lélekkel szabad csak előadást tartani… A név kötelez… Most készülgetnek az új dolgok és biztos eljön egy pont, ahonnan, majd a publikálás lesz a célkeresztben. Az alkotás egy folyamat és nagyon nagy energiák mozgatják a cselekvési vektoromat. A többi az égi erők és a közönség kegyein múlik, persze némi jóindulat sem árt…

Béres Szabi: Köszönöm Cory, további sikereket!








hirdetés