Interjú: Halott Pénz

Akt.:
Halott Pénz és Béres Szabi
Halott Pénz és Béres Szabi
Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere a Halott Pénz zenekar volt, akiknek március 17-én Győrben indul nagyszabású Aréna turnéjuk.

Béres Szabi: Visszatekintve a tavalyi évetekre, milyen volt 2017?

Halott Pénz: Nagyon erős, nagyon jó évet zártunk 2017-ben, sok-sok fellépéssel, és volt néhány kiemelkedő nagykoncertünk, kétszer megtöltöttük a Budapest Parkot, de a nyári fesztiválok is fantasztikusan sikerültek. Ami egy új dimenzió volt tavaly, hogy először játszottunk Bécsben és Münchenben.

Béres Szabi: A februárban bemutatott “Valami Amerika” harmadik részéhez készítettétek el a “Mindenre Ráveszel” c. dalotokat, hogyan jött a közös munka a film készítőivel?

Halott Pénz: Nagyon vártuk a bemutatót, hogy végre moziban (is) hallhassuk magát a dalt és persze a filmre is abszolút kíváncsiak voltunk. Egy vége főcím lett a zenéből, nagy élmény volt mozi hangfalakon, mozi körülmények között visszahallgatni a munkánkat. Herendi Gábor a film rendezője keresett meg bennünket még tavaly nyár elején ezzel az ötlettel és viszonylag rövid időn belül igent mondtunk erre a felkérésre. Egyrészt szerettük az eddigi részeket, hiszen ha úgy vesszük félig-meddig egy kultikus sorozatról van szó, illetve nem csináltunk még ilyet azelőtt, így egy kihívás is volt számunkra. Teljesen szabad kezet kértünk és kaptunk a film készítőitől, vagyis 100%-ban az valósult meg, amit szerettünk volna. Nagyon várjuk, hogy élőben is játsszuk, mert ez a dal élőben fog igazán kinyílni.

Béres Szabi: Március 17-én Győrben veszi kezdetét az Aréna turnétok, mit lehet erről tudnunk?

Halott Pénz: A legtöbb zenekar életében a tavaszi-nyári fesztiválszezon, és az őszi klubszezon váltja egymást, nálunk pedig most jött el az a pont, ahol a zenekart szerettük volna arra a szintre emelni, ami nekünk is egy tök extra és exkluzív élmény lesz, vagyis a három arénás koncertünk. (Győr, Debrecen, Budapest) Tavaly már találkozhatott a közönség azzal, hogy bővült a létszám és fúvósokkal dolgozunk együtt, ők most is velünk lesznek, ezenkívül pedig Szécsi Böbe fog mellettünk vokálozni, a fények és a visual pedig szintén pazar látványt nyújt majd.

Béres Szabi: Új album, egyéb tervek?

Halott Pénz: Abszolút tervben van véve, de egyelőre fókuszban a három Arénás koncertünk áll. Illetve ami még időben közel van és szintén nagyon várjuk, az-az erdélyi turnénk, ahová már több éve visszajáró zenekar vagyunk és mindig rengeteg élményt kapunk az ottani emberektől, így lelkileg feltöltődve térünk haza. Az új album is össze fog állni, amire reális esélyt jövő tavasszal látunk.

Béres Szabi: Köszönöm a beszélgetést!