Interjú Gyurcsány Ferenccel – II.

Budapest – A kormányfő elmondta: fordítási hiba miatt jelent meg a londoni The Times napilapban, hogy Magyarország az euró bevezetését 2010 és 2015 közötti időszakra tevezi.

Elemzők ezzel kapcsolatban megjegyezték: ilyen késői céldátum (2015) még nem szerepelt hivatalos megfogalmazásban. “A félreértést a lap fordítási hibára vezette vissza – mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a londoni lapnak adott interjúban a 2010 és 2014 közötti időszakot jelölte meg.

A kormányfő idén már nem számol jelentősebb privatizációs bevétellel. Ahogy fogalmazott: a költségvetésben sem számoltak ezzel. Az egyetlen eladásra “jelölt” cég a Földhitel és Jelzálog Bank, amelynek értékesítési folyamata megkezdődött, és akár még az idén be is fejeződhet.

Finiséhez érkezhet az év végére az állami vagyonkezelő intézmények egységesítése is. A kormányfő úgy véli, az 2008-ig megszülethet az a törvény, amely gyökeresen átalakítja az ÁPV Rt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és az ágazati minisztériumok vagyonkezelő szerveinek munkáját.

Gyurcsány Ferenc fontosnak nevezte a kormány kommunikációjának folyamatos javítását. Ezt szolgálja az új miniszterelnöki kabinet felállítása is. Elégedett akkor lenne, ha az emberek ezután pontosabban, világosabban értenék, mit, miért tesz a kormány. “Járatlan utat járunk, mi politikusok, de szerintem a szakmai közvélemény jelentős része és az újságírók is” – fogalmazott a miniszterelnök. “

Demokratikus körülmények között Magyarországon nem voltak reformok, olyan reformok, amelyek a hétköznapokat elérik. Most vannak. Senki sem tanulta meg, hogyan lehet úgy reformálni, hogy az első impulzusokon, az ösztönös reakciókon túl az értés legyen a döntő és meghatározó. Ezért nekünk is sokat kell változnunk, hogy ilyen legyen” – mondta a kormányfő.

“Bolond az a politikus, aki jobban szeret kevésbé népszerűnek lenni, mint népszerűnek. De káros az a politikus, akinek saját népszerűsége fontosabb, mint az, hogy megcsinálja, amit meg kell csinálnia” – mondta a miniszterelnök arra a kérdésre, hogyan éli meg népszerűségének folyamatos csökkenését. “Így aztán a dolgot meglehetősen hideg fejjel tudomásul veszem, és azt gondolom, hogy ha a kormánypártoknak igazuk van, márpedig szerintem igazuk van, akkor a négyéves ciklus végére összességében meg fogjuk szerezni a választók többségének bizalmát” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök egyébként nem foglalkozik azokkal a véleményekkel, amelyek azt valószínűsítik, hogy nem tölti ki a teljes mandátumát. “Azért van négyévente választás, hogy mindenki végigcsinálja a programját” – szögezte le a kormányfő. Szerinte arra kell biztatni a politikusokat, hogy a négy év nagyobbik részében ne a népszerűségükkel foglalkozzanak. “Majd az utolsó három-négy hónapban. Népszerűnek könnyű lenni. Nem az a nagy kérdés, hanem az, hogyan vagy hasznos!” – zárta a Független Hírügynökségnek adott interjúját Gyurcsány Ferenc.








hirdet�s