Interjú: Dj Budai

Interjú: Dj Budai
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere, a legendás lemezlovas Dj Budai volt, aki hamarosan immáron 25 éve pakolja a lemezeket töretlen sikerrel.

Szabi: Hogyan telt az elmúlt fél éved?

Dj Budai: Remek bulikban tudok játszani minden hétvégén, ami számomra nagy öröm, hiszen imádom a zenét és imádom azt az érzést, amikor a zenével élményt adok annak a közönségnek, aki eljön egy fellépésemre meghallgatni a szettemet. A hozzáállásom a zenéhez maradt ugyanaz, mint volt. Februárban a már szokásos Kasinos szülinapom remekül sikerült, szóval jobbat kívánni sem tudtam volna. De az áprilisi Hyperspace szintén komoly élményeket adott és a londoni “Mos” is megint magával ragadott. Beloccával közös nótánk a “Contact” Béci saját kiadójánál a Mainground Musicnál látott napvilágot, amihez készült egy remek Marco Lys remix is.Tervezünk még közös stúdiózást, szóval nem ez volt a vége..:) A “Funk Mushroom” c. E.P-m is remélem sokak kedvence lesz.

Szabi: Úgy tudom a fiatal tehetséges producerrel, Gagával is dolgoztok?

Dj Budai: Igen stúdióztunk, sőt már el is készült egy zene és a remix is ki van adva, méghozzá Alberto Luis fog hozzá csinálni egy átiratot. Aztán meglátjuk, ha készen lesz az egész E.P melyik kiadóhoz tudjuk elküldeni. Jó volt a közös munka, nagyon kiegészítettük egymást.

Szabi: “I Love Deep” vonalon mi a helyzet?

Dj Budai: A Kasinoban egy olyan helyre találtunk, ahol nagyon jó partykat tudunk lebonyolítani. A Cinema Hall brigád is hozzánk csatlakozott, így mondhatni egy nagyon erős kapcsolat jött létre. Az elmúlt évben is sok remek bulin vagyunk túl. Az új évad akár egy színházban már egybe van téve, de ez még maradjon titok..:) Nyáron viszont, vagyis egészen pontosan augusztus 1-jén újra lesz egy I Love Deep a Track Terrace-on a régi csapattal. Itt Terry Lee Brown Jr., valamint The Timewriter fogja pakolni a lemezeket. Remélhetőleg jól fog elsülni, mi azon leszünk, hogy ez így legyen. De addig nyáron ismét jönnek a fesztiválok, szóval több helyen is megtalálható leszek.

Szabi: Tervek?

Dj Budai: A fellépéseken kívül a zenekészítés tudnám megemlíteni, ami a legtöbb időmet kitölti. Ebben vagyok most kicsikét elszállva, persze csakis jó értelemben. Itt vannak még olyan foltok, olyan tanulási dolog, amit nagyon jó lenne magamba szívni, szóval ebből bármi lehet. Lassan 25 éve állok a játszók mögött, de a jelen is teljesen olyan, mintha 10 vagy 15 évvel ezelőtt lennénk… A fellépés előtti drukk vagy hangulat szinte ugyanaz ami mondhatni így egy konzervált dolog.

Szabi: Köszönöm Imi, további sikereket Neked!

www.facebook.com/djbudai