Interjú: Csordás Tibi

Akt.:
Interjú: Csordás Tibi
© Fotó: Szabi
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a Fiesta egykori énekese Csordás Tibi volt, aki nemrég Zámbó Jimmy emlékdíjat vehetett át. Többek között erről és terveiről mesélt az olvasóknak.

Szabi: Legutóbb tavasszal beszélgettünk Tibi. Mesélj kicsit arról hogy telt a nyarad?

Csordás Tibi: Szia Szabi, örülök hogy ismét itt lehetek nálad. A nyár röviden és tömören nagyon jó volt. Rengeteg szabadtéri rendezvényre és fesztiválra sikerült eljutnom, ahol több száz, gyakran több ezer ember jött össze, szóval hatalmas élményt jelentett ezeket átélni fellépőként. De akadt olyan falunap,a hol a teljes lakosság ötszöröse volt jelen a fellépésemen. Sikerült tehát komoly bulikba belecsöppennem a nyáron.

Szabi: Zenei újdonság?

Csordás Tibi: Elkészült egy közös dalunk Dj Dezivel, ez a “Szabadon” című nóta, amihez már egy videó is kapcsolódik, amit Budapest több pontján forgattunk így nagyon hangulatos amellett, hogy egy image klipről beszélhetünk. Mindazonáltal a nyaram alkotói téren nem volt annyira bőkezű, hiszen közben építkeztem, szóval aki csinált már ilyet az tudja mennyi munkával jár mindez, így sajnos esténként nem a refrének jártak az eszemben.

Ötletek viszont mindig vannak, ilyenkor előkapom a telefont és gyorsan feléneklek valamit ami később egy egésszé összeáll. Ősszel azért igyekszem több időt stúdiózással tölteni.

Szabi: Nemrég megkaptad a Zámbó Jimmy emlékdíjat. Mit lehet erről tudni?

Csordás Tibi: Nagyon nagy meglepetés és megtiszteltetés volt számomra,hogy részesülhettem ebben az elismerésben. Egy tizenhét tagú bizottság véleménye alapján kaptam meg idén ezt a díjat többedmagammal. Ha visszagondolok az elmúlt 15 évre, nem voltunk igazán elkényeztetve díjakkal, viszont folyamatosan rengeteg fellépésünk volt és azt látni, hogy a közönségnek örömet okozol mindig is a legfontosabb volt számunkra.

Szabi: Tervek?

Csordás Tibi: Fellépések, zenekészítés és akár közreműködés más zenészekkel. A duettek mindig is közel álltak hozzám szóval ezek a dolgok amik terítéken vannak és lesznek a jövőben.

Köszönöm Szabi!

Szabi: Köszönöm Tibi, további sikereket kívánok!

Facebook: Csordás Tibi








hirdetés