Interjú: Brains

Akt.:
Interjú: Brains
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnerei Ujj Zoltán és Endrei Dávid, vagyis a Brains zenekar tagjai voltak, akik meséltek többek között a napokban megjelenő új albumukról is a miskolci hallgatóknak.

Szabi: Nem először jártok Miskolcon, milyen emlékeket őriztek az itteni bulikról?

Brains: Csupa pozitív dolog amit elmondhatunk, hiszen eddig mindig remek élményekkel távoztunk Miskolcról, szóval szeretünk itt fellépni. Először két éve (is) a Helynekemben jártunk és már az a bulink is teltházas lett, szóval jónak volt mondható a miskolci kezdés. 🙂 Azóta pedig a kedvencek között van a városotok Szabi!

Szabi: Picit meséljetek, hogyan telt az elmúlt egy év?

Brains: Fellépés és fellépés, szóval nagyon sok felkérésnek tettünk eleget, ami által beutaztuk az egész országot és remek koncerteket adtunk, reméljük a közönségünk nagy örömére. A téli (klub) szezonzáró után pedig elkezdtük az új lemezünk elkészítését, amiből már a koncerteken hallható is néhány dal, szóval csepegtetünk egy-két újdonságot. A hivatalos lemezbemutató koncert április 24-én lesz, de nagyon jó alkalom az, hogy már volt egy bejátszó bulink Pesten az A38-on, ahol elsőként hallhatták az emberek, a hamarosan megjelenő ‘STAND FIRM’ című lemezünk dalait. Hamarosan viszont jön a fesztivál szezon, így az album és az azt hivatott lemezbemutató turné inkább őszre fog összpontosulni.

Szabi: Mit lehet tudnunk az új albumról?

Brains: A lemez teljes anyaga 11 track, de ebből egyébként kettő már megjelent korábban külön számként. Klip is készült, amit már fél éve játszunk is, viszont a többi 9 nóta teljesen friss lesz a korongon. Vannak jelen közreműködők, hiszen magyar vonalról a Halott Pénz, külföldről pedig szintén egy elismert zenész lesz hallható. De van egy szám, amit Papp Szabi énekelt fel  (Szimfonik live) és ez is megtalálható majd rajta. Mindig figyeljük kivel érdemes dolgozni, ez pedig így lesz a jövőben is.

Szabi: Tervek?

Brains: Most kizárólag próba… próba és az új lemez, ami kiemelten érint minket, valamint a fellépések. A továbbikaban is tervezünk sok újdonságot és a stúdiózást sem felejtjük el. 🙂 Egy-két szám mindig ki fog jönni és az új album első klipjének előkészületei is elkezdődtek, de ez legyen még titok… Érdemes csekkolni a Facebook-oldalunkat, hiszen ott mindig naprakész infók vannak megosztva.

Szabi: Köszönöm Srácok!



Sporthírek