Interjú: Bekő Balázzsal, a DVTK volt vezetőedzőjével

Akt.:
Bekő Balázs
Bekő Balázs - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A Diósgyőrből távozó szakvezető utóbb sem csinálna semmit másképpen. Interjú: Bekő Balázzsal, a DVTK volt vezetőedzőjével.

Elbúcsúzni jött Miskolcra, Diósgyőrbe Bekő Balázs, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatától távozó edző, aki interjút adott az Észak-Magyarország számára.

– Ha pár mondatban kellene összefoglalni a közel féléves diósgyőri munkásságát, akkor mit sűrítene ebbe bele?

Bekő Balázs: Egy biztos, és számomra ez a legfontosabb: a lelkiismeretem tiszta. Mégpedig azért, mert rengeteg energiát fektettünk kollégáinkkal abba, hogy sikeresen működjön, amire vállalkoztunk. Minden ember követ el hibákat, bizonyára mi sem voltunk kivételek ez alól, nem biztos, hogy minden egyes szituációban jó szakmai döntéseket hoztuk, de végig a legjobb tudásunk szerint próbáltuk irányítani ezt a csapatot. A labdarúgásban, nagy általánosságban az edzőé, a vezetőedzőé a felelősség. A magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy a rám eső részt vállalom, de van, amit nem vállalok.

– Mi az amit vállal, és mi az, amit nem?

Bekő Balázs: Amikor én lettem a csapat vezetőedzője, volt egy adott helyzet, rengeteg élő szerződésű játékossal, aztán a szezon előtt a szövetség olyan pénzügyileg erősen motivált ajánlásokat hozott, gondolok itt a 20 év alatti fiatal szerepeltetésére és a légiósok számának meghatározására, amihez a DVTK igyekezett volna alkalmazkodni. Csakhogy az élő szerződések miatt a keret strukturális változtatására nem igazán volt lehetőség. És nem mellékesen: ezek az ajánlások az átigazolási piacon is éreztették hatásukat. Nagyon sok játékossal tárgyaltunk, és végül azokat sikerült idehozni, akik ide akartak jönni. Viszont a többség olyan igényeket támasztott, amelyet a klub nem volt hajlandó elfogadni. Ebből adódóan az derült ki: azzal kell dolgozni, aki itt volt, vagy ide akart jönni, így ehhez mérten álltam a feladathoz. Soha nem panaszkodtam, nem mondtam, hogy ezt vagy azt le kellene cserélni, hogy ezt vagy azt hozni kellene. Az adott keretből próbáltuk meg kihozni a legtöbbet.

– Lehet, hogy jobban járt volna, ha panaszkodik, vagy még a szerződése aláírása előtt kiköti, hogy erre vagy arra a játékosra igényt tart…

Bekő Balázs: Nem vagyok panaszkodós típus, eszembe sem jutott, hogy ilyet tegyek. Azt sem hangoztattam, és most is csak amolyan összegzésként mondom: voltak olyan objektív tényezők, amelyek a szereplést befolyásolták, gondolok itt a sérüléshullámra, ami párját ritkító volt, hiszen nem tudtunk kétszer ugyanabban az összeállításban nem hogy meccset játszani, de még csak gyakorolni sem az edzéseken.

– Mi volt az, ami ezen kívül még nehézséget okozott?

Bekő Balázs: Ami engem meglepett, mivel nem számítottam rá, és amibe iszonyatos energiákat kellett fektetni, az az volt, hogy normális csapategységet kialakítsunk. Sajnos az elején túl nagy volt az ego az öltözőben, amit a játékosok sokáig nem tudtak a csapat szolgálatába állítani. Ha visszanézzük a szezon első felét, hogy milyen gólokat kaptunk, akkor kiderül, hogy ezek nagyrészt erre vezethetők vissza. Sajnos ennek a normalizálása túl sok időt vett igénybe, de a szezon második felére valamennyire sikerült összerakni ezt a részt és csapatként játszani. És úgy gondolom, hogy ez látszott is. Más kérdés, hogy aki sokáig firkálgat, az nem tud utána rögtön gyöngybetűkkel írni.

– A diósgyőri fél év alatt mit tanult? Melyek a jövőben hasznosítható tapasztalatok, mit csinálna másképp?

Bekő Balázs: Nem tudnék másképp csinálni, nem akarnék másképp csinálni semmit. Idő kell, hogy valami épüljön, ez hosszú folyamat. Csapatépítő programokkal, egyéni beszélgetésekkel próbáltunk ezen a téren ütemesen haladni, de sokkal időigényesebb volt ez a munka annál, mint amire én gondoltam. Szerintem csak ez az az út, amelyen járni lehet, szépen össze kell rakni, és változik majd pozitív irányba, minden. Tapasztalat? Tudtam, hogy nem egyszerű közegbe kerülök, mert ez Diósgyőr, nagy szurkolótáborral, de azért volt, ami engem is meglepett.

– Mire gondol?

Bekő Balázs: Csak azért mondom el, mert itt van, létezik, még ha nem is beszél róla nyilvánosan senki. De talán, ha mint immár körön kívüli, szót ejtek róla, ha felszínre kerül, akkor segíthet a klubon. Nagyon sok jó érzésű, segítő szándékú szurkolóval, diósgyőri érzelmű emberrel találkoztam, ismerkedtem meg, akiknek a klubszeretete előtt tisztelettel adózom. Viszont találkoztam ennek az ellentétével is, olyanokkal, akikkel elvileg egy csónakban eveznénk, de ők másfelé húzzák a lapátot. Jóval kevesebben vannak, de nagyobb a hangjuk, és talán egyikük-másikuk észre sem veszi, hogy kárt okoznak a klubnak. Tulajdonképpen ők azok, akiknek semmi nem jó, nem építő szándékkal nyilvánulnak meg, sem az edzők, sem a játékosok, sem a klubvezetők irányába.

– Egyedi hangokról beszél vagy egy beazonosítható körről?

Bekő Balázs: Utóbbiról. Sajnálatos, hogy az ultramozgalmat, ahogy máshol, így Diósgyőrben is, megtizedelte a kötelező regisztráció, mert tudom, hogy nem is olyan régen a fanatikus tábor volt az, amelyik plusz energiát adott a DVTK-nak, és a jó szellemiség, a csapat segítése felé húzta a többi drukkert. Ennek hiányában, ez a már említett kisebb csoport, ennek az egy-két-három-négy embernek a hangja száll az éterben. Aki Miskolcon él és nyitott szemmel jár Diósgyőr futballjában, az tudja, hogy miről beszélek. Tényekről, amelyek visszakereshetők, fellelhetők a világhálón. Ha ez így marad, nehéz helyzetben lesz bárki is, aki ide dolgozni jön.

– És hová megy, mehet dolgozni Bekő Balázs?

Bekő Balázs: Ugyanazon az úton szeretnék járni, mint eddig. Nem akarok megváltozni, ugyanaz a jó értelemben vett futball őrült maradok, vagyok, aki voltam. Ha valakinek szimpatikus az, amit én képviselek, az majd úgyis megtalál.

– Berecz Csaba – 


Az anyagot átvenni, azt teljes egészében vagy részleteiben közölni, kizárólag a kiadó (Russmedia Kft.) írásos engedélyével, a forrás (Észak-Magyarország) és a szerző nevének feltüntetésével lehet.