Interjú: Antonyo

Akt.:
Interjú: Antonyo
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Antonyo volt, aki legutóbb Király Lindával készített közös nótát, hamarosan pedig érkezik egy teljesen saját zenéje is a kiváló lemezlovasnak.

Szabi: Milyen volt a nyarad Anti?

Antonyo: Nagyon sok munkával telt a nyár, hiszen nyitottam egy vállalkozást, ami több időt igényel, emellett persze a diszkózást sem hanyagolom sok fellépés volt a nyáron, és egy új zene is érkezik hamarosan. Igyekszem megtalálni az arany középutat ami nem mindig egyszerű. Viszont, ha valamit csinálsz akkor azt teljes odaadással csináld, különben nem tudsz előre lépni. Igyekszem helytállni mindkét fronton. Kiemelném azért a Ligetes bulikat és a Balaton Soundot, ahol nagyon komoly közönség és hangulat fogadott minden alkalommal.

Szabi: Friss megjelenés?

Antonyo: Idén megjelent már Cooky barátommal közös “Summertime” című dalunk és érkezett az “I Can’t” c. nóta is, valamint a Király Lindával közös “Let me be your fantasy” szintén napvilágot látott. Ősszel pedig szeretnék még egy teljesen saját kis gitáros, zongorás dologgal előrukkolni. Hogy pontosan milyen stílusjegyek lesznek a zenében az most körvonalazódik, mindenképp egy rádióbarát történetben gondolkodunk. Andreas barátommal zajlik majd a munkafolyamat, hiszen a szakmai hozzáértése nagyon fontos számomra. A mai trend inkább már az, hogy a zene amit csinálsz legyen rádióbarát, a fellépésen pedig jöhet a keményebb vonal. Volt egy remixfelkérésem is, amelyhez tőlem egy keményebb átírat készült, a dalt egyébként Canard kollégám is újragondolta.

Szabi: Tervek?

Antonyo: A vállalkozásomat ( fodrászat) teljes gőzzel vinni tovább és fejleszteni, valamint zenei téren új dalokat, remixeket készíteni. A pesti rezidenciákon jó bulikban zenélni, és a Music Killers-ben sok élményt szerezni a hallgatóknak. Talán röviden ennyi ami a tervek között szerepel. Fontos, hogy egy DJ a mai világban ne csak keverni tudjon, hiszen a mai technikai háttérrel már bárki meg tud tanulni két zenét összerakni akár egy óra alatt is. Elengedhetetlen tehát, hogy legyen saját zenéd, és ezt tanácsolom én is minden fiatal feltörekvő lemezlovasnak akik gyakran tőlem kérnek tanácsokat.

Szabi: Köszönöm a beszélgetést Anti, további sikereket Neked!

www.facebook.com/antonyo.hun