Innováció: most milliárdokat „érhet”

Akt.:
Innováció: most milliárdokat „érhet”
Miskolc – Úgy tűnik, a jövőben jelentős forrás jut innovációs tevékenységre. Ez nagy lehetőség megyénk számára is.

Azért, hogy az innovációs forrásokhoz hozzájussunk, és a pénz valóban fejlődést teremtsen, magunknak is tenni kell érte. Ezért hívtuk össze dr. Barkóczi István, a FUX Zrt. vezérigazgatója, és egyben a megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) innovációs bizottságának elnöke kezdeményezésére egy kerekasztal-beszélgetésre megyénk leginnovatívabb cégei közül néhánynak a vezetőit, alapítóit, vagy ahogy egyikük megfogalmazta: innovátorait.

A résztvevők: dr. Babcsán Norbert, a (nagy szilárdságú alumíniumhabot fejlesztő és gyártó) Aluinvent Zrt. alelnöke és technológiai igazgatója, Kerekes Ferenc, a (többek között az egészségipar számára fejlesztő és gyártó) Elastico Kft. ügyvezetője, Csollák Gábor, a (kutató-tudásközvetítő) Innocenter Kft. ügyvezetője, Koleszár Péter, a honlap.hu stratégiai tanácsadója, valamint Szőke János, a (többek között űrtechnikával és anyagtudományi kutatásokkal foglalkozó) Admatis Kft. projektmenedzsere.

Barkóczi István: Olyanok ülnek itt, akiknek már jelentős múltjuk van az innováció területén. Abban kellene egyetértésre jutnunk, hogy az az uniós forrás – 700 milliárd forint, amit 2020-ig kell felhasználni az innováció területén – helyben, milyen szakmai csoportok menedzselésével lenne elérhető számunkra. Meg kell találnunk, miben vagyunk igazán jók. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke mindenütt elmondta: ezt a pénzt nem elkölteni, hanem befektetni kell. Azaz meg kell térülnie. Nyilván itt nem lehet szétforgácsolni a forrásokat, olyan célrendszerrel kellene itt helyben előállnunk, amellyel sikerrel lobbizhatunk és pályázhatunk. Ebben a tervezési munkában az ipar, az egyetem, a kutatóhelyek és műhelyek közösen kellene, hogy részt vegyenek. Erősségeinket és lehetőségeinket kellene jól feltérképezni és megfogalmazni. Ez a mi feladatunk, innovatív cégeké és kutatóké. Keressük meg a regionális innovációs stratégiát, és nézzük át együtt.

Csollák Gábor: 1984-ben írtam egy tanulmányt a kutató-fejlesztő tevékenység feltételrendszeréről. Majd írtam egy másikat ’92-ben, és írtam egyet 2002-ben. Majdnem ugyanazzal a címmel. Van néhány év különbség, de ha összekeverném a lapjait, akkor nem sok differencia lenne köztük. 2002-ben elindult egy folyamat az innováció irányítását illetően. Létrejött az NKHT (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal – a szerk.), ami hatáskörrel rendelkezett, és voltak regionális csápjai. Megyénkben is megvolt a helyi szervezet, ami szintetizálni tudta ebben a környezetben, legyen az akár város, megye vagy régió, most nincs. Van ugyan regionális innovációs stratégia, ami széles körű vitán körbement, és utána valaki bejelentette, hogy elfogadták ezt, de nem tudjuk, pontosan kit/kiket kell érteni az elfogadók alatt.

Babcsán Norbert: Elhangzott, hogy nem elkölteni, hanem befektetni kell a pénzt. Az a cél, hogy azok a projektek, amelyek realizálódnak, ahol megtérült a támogatás, azok száma növekedjen. És ha már van egy elfogadott regionális stratégia, azt kellene ránk hangolni. A hangoláson van a hangsúly, ráadásul egy olyan – nevezhetjük – lobbitevékenység keretében, amiben van egy mag, egy innovátor társaság, az próbálja ezeket a projekteket, vagy a pályázati lehetőségeket úgy kormányozni, hogy az megyénk, régiónk hasznára váljon. De egy innovációs projekt csak akkor nevezhető igazán annak, ha képes eredményként profitot termelni.

Barkóczi István: Próbáljuk meg magunk kézbe venni saját ügyeinket, és segíteni a többieket is. Vonjuk be a kamarát és valamennyi olyan szervezetet, ahol a vállalkozások összpontosulnak. Próbáljunk megnyerni mindenkit. Nekünk az az érdekünk, hogy mielőtt elindul a pályázati rendszer, próbáljunk tenni annak érdekében, hogy figyeljenek erre a térségre, és a lehető legtöbb lehetőséget kapjuk. Ez csak úgy megy, ha fel tudjuk mutatni a konkrét megtérüléssel járó projekteket – ezért is kell első körben az ipar, a gyakorlat embereivel megvitatni ezt. És bár az elnyerhető támogatások révén a vállalkozások egy része saját berkein belül valósítja meg a fejlesztéseket, nem feledkezhetünk meg az egyetemekről, hiszen az innovációs pályázatok egy része együttműködést igényel.

Koleszár Péter: Én szívesen vizsgálnék meg olyan projekteket is, amik „elhasaltak”, mert abból tudunk tanulni. Másrészt az innovációnak van „szoftver és a hardver” része. Én most a szoftver részével foglalkoznék. Az informatikában például ennek a bizottságosdinak, létrehozzuk, stratégiát alkotunk stb., igazából nincs létjogosultsága. Mert mire ezeken a pályázatokon végigmegy az ötlet, mire megkapja a zöld lámpát, akkorra a technológia már meghaladta önmagát. Ez az óriási gond, hogy ezeken a pályázatokon az elbírálás félév, egy év, netán tartaléklistára tesznek. Innovációnál tartaléklistára tenni egy ötletet, az az ügy halála. Biztos vagyok benne, hogy két év múlva, ha leülnénk beszélni, az eszközeink nagy többsége egy olyan eszköz lenne az informatikában, amire ma még nem is gondolnánk, hogy létezni fog. Éppen ezért úgy vélem, hogy az első számú szempont a szoftver oldalon a pályázati rendszerek felgyorsítása, elbírálása, és nagyon fontos a tartaléklisták olyan formában történő kezelése, hogy az is minél hamarabb felszabaduljon. Nekünk például van még olyan tartaléklistás projektünk, amit 2013 tavaszán adtunk be.

Kerekes Ferenc: Sokan és sokszor megkérdezték már tőlünk, hogy mit akarunk csinálni. Nem szeretek ilyenre válaszolni, mert tudom, hogy többnyire egy asztalfiókban végzi a válasz. Jó lenne látni, hogy mi gyűlt össze az elmúlt 5 évben! Én abban nem tudok másoknak segíteni, hogy mit kellene csinálniuk, mert arra nincs időm, hogy kitaláljam mások helyett. A saját iparágamban tudom, meg azt is, hogy kevés a vállalkozó és innovátor Miskolcon, de a térségben is.

Barkóczi István: Nem mindegy, hogy kinek jut a támogatás milliárdjaiból. A multik, a nagyok biztosan részesülnek, de nálunk mindig az a kérdés, hogy a kis- és középvállalkozások hogyan és mennyit kapnak. Finnország kiváló példa, ott a szovjet piac összeomlása után néhány év alatt el tudták érni összefogással, hogy a hazai kkv-k az innovációk élvonalába repítették az országot. Itthon is jó lenne tudatosítani, hogy itt van egy vállalkozói réteg, amelyik akar valamit, van bennük tudás. És ami nagyon fontos, a finn vállalkozó nem a saját pénzéből csinálta meg a fejlesztéseket, hanem kapott állami támogatást és nagyon kedvező hitelt.

Kerekes Ferenc: Abszolút egyetértek azzal, hogy a kisvállalkozásokat is helyzetbe kell hozni. Ha megnézzük Ausztriát és Németországot, minden faluban látni egy üzemcsarnokot. És azért mondtam az imént azt, hogy kevés a vállalkozó, mert nem találok elegendő számban olyan vállalkozót a térségben, aki a szolgáltatásával tudná segíteni akár az én, akár más közepes és nagyobb vállalkozások tevékenységét. Nagy gond az is, hogy az egyetemnek többségében csak a nagy cégekkel van kapcsolata, a kisebb vállalkozásokra nem jut energia, idő és pénz. Holott külföldön azt látom, hogy az olyan kis- és közepes cégeket, mint amilyenek mi is vagyunk, örömmel szolgálja ki az egyetem. Így aztán nem csodálkozom azon, hogy amikor megkérdezem a hallgatókat, mihez kezdenek majd a diplomával, fogalmuk sincs. A multikat még csak-csak ismerik, de azon túlmenően elképzelésük sincs a jövőjükről.

Csollák Gábor: A statisztikához egy gondolatot hadd mondjak. Az Innocenter innovációs központ. Mi abból élünk, hogy fejlesztünk; műszaki fejlesztéseket csinálunk, szoftverfejlesztéseket és műszaki kutatásokat. 2013-ban 1 milliárd 250 millió forint volt a megrendelésünk, a tavalyi évet még nem tudom pontosan, de ennek a töredéke. Amikor fut a pályázat, fut az innováció is az országban, és mindenkinek van munkája, de amikor leáll a pályázati rendszer, baj van.

Babcsán Norbert: Innováció akkor keletkezik, ha van egy piaci igény. A helyi piaci igény gyenge. Mi nem fogjuk tudni felvállalni, hogy belőlünk multik nőnek ki holnap, de jó csírák vagyunk, ezeket kell támogatni. Állami feladat a nagy projektek behozása, az innováció kezdeti stádiumának, az egyetemi, alkalmazott kutatási térnek a rendberakása, amit nem mi fogunk megoldani, de használható tanácsokat tudunk adni ehhez, ha partnernek tekintenek.

Koleszár Péter: Jelenleg Miskolcon legalább 200 szoftverfejlesztő mérnök hiányzik a piacról. Amikor kijön a rengeteg nem innovációs pályázat, egy halom pénzt rászabadítanak majd az informatikai piacra (vagy ahhoz kapcsolódóan), amihez az informatikai iparnak fejlesztőkapacitásra van szüksége. És ha ezen a piacon nincs meg a megfelelő számú fejlesztő, kiviszik Indiába a fejlesztést.

Szőke János: Nagyon fontos lenne, hogy itt tudjuk tartani a művelt szakembereket. Ehhez látniuk kell, hogy itt is van perspektíva, és az egyetem is segíti a vállalkozásokat. Mert jelenleg a megfelelő minőségű kutatói gárda és oktatók hiánya a gátja a fejlesztéseknek. Mi szívesen megjelennénk űripari klaszterként a konferencián. Nem mint Admatis, mi ugyanis kicsik vagyunk ahhoz, hogy magányos harcosok legyünk. Nincs olyan alkatrészünk, amit csak mi csináltunk volna. Sőt, nincs olyan termékünk. Nekünk nagyjából 60 alvállalkozónk van, de számunkra is nagy gondot jelent, hol találunk megfelelő partnert. Éppen ezért, akit megtalálunk, és megfelelőnek találjuk, azt megtartjuk. És nem azt nézzük, mennyit kell neki fizetni, hanem hogy mennyire megbízható és milyen színvonalú munkát végez.

Babcsán Norbert: Vannak a kutatók, az innovációs lánc elején – belőlük nem biztos, hogy lesz innovátor. Aki innovátor lesz, látja a piaci igényeket, meg az elejét is a folyamatnak. Mi innová­torok vagyunk. Emellett a kutatásra nagy szükség van, mert nem biztos, hogy nekünk van időnk és igényünk mindent olyan alapossággal kibontani. Ez a két team működik együtt az innováció tekintetében.

A kerekasztal-beszélgetés még hosszan folytatódott: de abban mindenki egyetértett, hogy érdemes összefogni az ipar innovációs szereplőinek itt, helyben is. A párbeszédet folytatni fogjuk: az érdekképviseleti szervezetek, és a kutatás, valamint az oktatás képviselőivel.

ÉM-UM








hirdetés