Innentől egy évig “csak” kispályázik a DVTK-Vénusz

Akt.:
A hét végén indul a női futsal NB I, a DVTK-Vénusszal
A hét végén indul a női futsal NB I, a DVTK-Vénusszal
Miskolc – Az előzetes kalkuláció alapján a 4–6. helyre érhet oda az évad végén a DVTK-Vénusz.

A hét végén megkezdődnek a küzdelmek a női futsal NB I-ben. A páratlan mezőnyben – ahol kilenc csapat küzd majd az alapszakasz 18 fordulójában – a DVTK-Vénusz együttese is ismét ott lesz (a 10 csapatosra tervezett élvonal küzdelmeitől a BME lépett vissza, a helyükre beugrónak felkért NB II-es gárdák pedig nem vállalták az indulást). A tavalyi évadban a negyedik helyen zárt miskolci együttes a mostani bajnokságra a felkészülést új edzővel kezdte meg, mivel a korábbi szakvezető, Sárréti Géza hét év után elköszönt a csapattól. A stafétát tőle Thür Antal vette át, aki eddig a DVTK-Vénusz utánpótlásában dolgozott. A DVTK-Vénusznak nem az Air­nergy Univerzum SC elleni, a női futsal NB I 1. fordulójában szombatra kiírt meccse lesz az első tétmérkőzése az idényben, lévén nagypályán a múlt vasárnap Magyar Kupa-meccset játszottak. Viszont ez a kirándulásuk a fű és a nagy méretű játéktér felé hamar véget ért, hiszen a Budapest Honvéd ellen, hazai környezetben 1-0-ra elvesztett találkozó után a kiesés miatt nem kell többet ebben az évben nagypályán játszaniuk.

Egy kis kóstoló

– Kaptunk egy kis kóstolót a nagypályából, de mivel idővel talán itt is szerepel majd tartósan a bajnokságban csapatunk, így biztos, hogy nem volt hiábavaló a kupaszereplés, hiszen az U15-ös csapatból feljövő játékosok számára előbb-utóbb ez jelent majd versenyzési lehetőséget – mondta Thür Antal, a DVTK-Vénusz edzője, aki arra a felvetésre, hogy a vasárnapi nagypályás kupameccsre csak 13 játékost neveztek, így reagált: – Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, hogy egy kicsit kevesen voltunk, vagyunk ehhez, de ez elsősorban azért van, mert 15 év alatti játékosok nem szerepelhetnek a felnőttek között. Viszont egy év múlva az eredményes, már említett U15-ös csapatunkból, amelyik a nagypályás bajnokságban és a futsalban is második lett a korosztályában, többen lesznek majd bevethetők.

Csak hazai

A DVTK-Vénusz a korábbi évekhez hasonlóan most sem hajtott végre külső erősítést, a csapat a miskolci, megyei játékosokra épít, így változás tulajdonképpen nem történt a keretben.

– Erősítést igazából az jelenthet, ha a már a nagypályás magyar válogatottban is bemutatkozott Wachter Zsófia felépül. Sajnos ő tavaly szeptemberben komoly sérülést szenvedett, műtétje után a jövő hónapban kezdheti el újra az edzéseket – tudtuk meg a futsalcsapat trénerétől, aki arra a kérdésre, hogy milyen munkát tudtak végezni a felkészülés során, illetve, hogy hol lehet a helye a mezőnyben a DVTK-Vénusznak, így felelt: – Mint ismert: a játékosok amatőrök, a szabad­idejükben járnak edzésekre és mérkőzésekre, de nem lehet rájuk panasz, jó volt az edzéslátogatottságuk. Volt olyan hét is, amikor hatot edzettünk, délelőttönként kétszer, délután négyszer, bár délelőtt jellemzően a diákokra számíthattunk. Július 1-től készülünk a szezonra, és már várjuk a nyitányt, ezért sem voltunk partnerek abban, hogy az Univerzum elleni első meccset ellenfelünk kérésére elhalasszuk. A mezőny erejéről még korai lenne véleményt alkotni, ehhez pár fordulónak el kell telnie. A hírek szerint a Tolna, akik tavaly mögöttünk végeztek, megerősödtek. Az előző évi dobogósok közül, az Astrától két játékos távozott, a győri ETO tudomásunk szerint három dél-afrikai légióst igazolt, akik nagypályán is játszanak majd, de jelen állás szerint a Hajdúböszörménynek van a legerősebb kerete. Reálisan a 4–6. helyre érhet oda csapatunk a bajnokság végén, de mondom: még néhány hétnek el kell telnie ahhoz, hogy kirajzolódjanak az erőviszonyok.

– Berecz Csaba –


Női futsal NB I: a DVTK-Vénusz sorsolása

1. forduló, augusztus 29.: Airnergy Univerzum SC – DVTK-Vénusz

2. forduló, szeptember 12.: DVTK-Vénusz – BM Tolna-Mözs

3. forduló, szeptember 26.: DVTK-Vénusz – Rába ETO

4. forduló, október 4.: Szekszárdi UFC – DVTK-Vénusz

5. forduló, október 10.: DVTK-Vénusz – Astra Kiskunfélegyházi BFC

6. forduló, november 7.: Hajdúböszörményi TE – DVTK-Vénusz

7. forduló, november 14.: DVTK-Vénusz – RP Skorpió

8. forduló, november 22.: Debreceni EAC – DVTK-Vénusz

10. forduló, december 12.: DVTK-Vénusz – Airnergy Univerzum SC

11. forduló, december 19.: BM Tolna-Mözs – DVTK-Vénusz

12. forduló, január 16.: Rába ETO – DVTK-Vénusz

13. forduló, január 23.: DVTK-Vénusz – Szekszárdi UFC

14. forduló, január 30.: Astra Kiskunfélegyházi BFC – DVTK-Vénusz

15. forduló, február 6.: DVTK-Vénusz – Hajdúböszörményi TE

16. forduló, február 14.: RP Skorpió – DVTK-Vénusz

17. forduló, február 27.:DVTK-Vénusz – Debreceni EAC




Sporthírek